Kettészakadt az ország: súlyos, hány embernek nincs állása északkeleten

2019. január 22. 09:30 1 perc

Elképesztő különbségek vannak munkanélküliség tekintetében az ország északkeleti és nyugati fele között. Emellett az is kiderült, hogy legfőképpen a csak általános iskolát végzettek keresnek állást.

Az év végén 242 ezer álláskereső volt az országban - írts a Napi.hu a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján. Kiderült, a munkanélküliek 44 százaléka csak az általános iskolát végezte el, 6 százaléknyian pedig diplomások.

Minden negyedik munkanélküli, azaz 66 ezer ember már legalább egy éve képtelen magának állást találni.

A legtöbb álláskereső Északkelet-Magyarországon van, míg a legkönnyebben a Dunántúl északi és nyugati megyéiben lehet munkát találni. A pályakezdőknél még nagyobbak a különbségek: az első munkájukra hiába váró álláskeresők fele az észak-magyarországi vagy az észak-alföldi régióban él, ötödük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Kiderült, hogy a regisztrált álláskeresők 43,6 százalék semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott decemberben, akik igen (136,5 ezer fő), azoknak 48,1 százaléka álláskeresési ellátást, 51,9 százaléka pedig szociális jellegű támogatást kapott.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29