16 °C Budapest

EU-s listán végeztünk az élbolyban: kiütöttük minden szomszédunkat

2018. augusztus 1. 17:00

Minden EU-s országban csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel ezelőtt megfigyelt adatokhoz képest, Magyarország pedig továbbra is az élen halad, csak Németországban és Csehországban kisebb a munkanélküliség, mint hazánkban.

Az Európai Bizottság statisztikai főigazgatóságának (Eurostat) közzé tette a tagországok legfrissebb munkanélküliségi adatait. Közleményük szerint az elmúlt egy évben mindnehol csökkent a munkanélküliség, a legnagyobb mértékben Cipruson (11 százalékról 8,2-re), Portugáliában (9,1-ről 6,7-re) és Horvátországban, ahol tavaly júniusban még 11,1 százalékos volt a munkanélküliség, idén viszont már csupán 9,2 százalékos. 

A legalacsonyabb munkanélküliségi ráta az EU-ban Csehországban figyelhető meg (2,4%), őket követik a németek 3,4 százalékkal és utánuk jövünk mi, 3,6 százalékkal,

igaz, Magyarország adatai még májusiak, tehát nem tökéletes az összehasonlítás. A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban, Spanyolországban és Olaszországban figyelték meg, ahol sorrendben 20,2 százalék, 15,2 százalék és10,9 százalékon áll a mutató.

Mivel az EU-ban is csak a csehek és a németek előznek meg minket, nem meglepő, hogy az összes szomszédunkat magunk mögé utasítottuk. Amennyiben viszont a 25 év alattiak munkanélküliségi rátáját nézzük, már nem ennyire jó Magyarország helyzete, a májusi 9,9 százalékunkat veri Málta, Németország, Hollandia, Csehország és Dánia is, Lettországgal közösen végeztünk a hatodik helyen. 

Csárton mutatjuk, mekkora a munkanélküliségi ráta a környező országokban, Németországban és hazánkban, a teljes lakosság valamint a 25 év alattiak körében:

 

 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm