21 °C Budapest

Itt a friss bérlista: ennyit kereshetsz a különböző boltokban

2018. május 28. 12:30

Az illatszerboltban és a bútorboltban lehet a legtöbbet keresni. A legrosszabbul a zöldséges és a kis könyvesbolt fizet. Nagyon nem mindegy, hogy kisboltban, vagy nagyboltban dolgozik az eladó, hiszen 90-100 ezres különbség is akad. A kisebb áfa feljebb nyomta a halasok bérét.

A boltos kiskereskedelemben 2018 első negyedévében 13 százalékkal nőtt a havi bruttó átlagkereset, ezen belül a fizikai dolgozóké 16 százalékkal - írja közleményében a blokkk.com. Így a bérszámfejtés 2018 első három hónapjának átlagát nézve 252 ezer forint havi bruttó átlagkeresetet számolhatott, a fizikai dolgozóknál (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok esetében) pedig 215 ezer forintot. Azonban ez a nemzetgazdasági átlagnál azért még mindig kevesebb, hiszen az 316 ezer forint, a fizikai dolgozóké pedig 225 ezer forint volt 2018 első negyedévében. Hát igen, máshol is emelni kellett a béreket a munkaerőhiány miatt, a boltosoknak viszont többre nem futotta.

Eladók bérrangsora: keményen diktál a munkaerőpiac

Emelkedtek tehát a bérek a boltban, de nem egyformán és az egyes boltok között továbbra is nagyok a különbségek. 2018 márciusában az eladók az illatszerboltban keresték a legtöbbet, átlag havi bruttó 255 ezer forintot, a legkevesebbet a zöldséges boltban, 179 ezret. A különbség 76 ezer forint, ami nagyságrendjét nézve nem változott az elmúlt évekhez képest. A minimálbér ugyan nyilván feltolta a legkisebb béreket, de a munkaerőhiány a jobban fizető boltosokat is nagyobb béremelésre kényszerítette. A dolgozó szemfüles, nem csak az utca túloldalán nézi meg a másik bolt bérlistáját, hanem más szakterületeket is mustrál, ezért kell odafigyelni a nemzetgazdaság más ágazataira is a boltosnak. Persze, a különbség ledolgozására nem futja mindenkinek, legkevésbé a kisboltosnak.

Az értékelésben figyelembe kell venni azt is, hogy a boltokban egyes szakmákban kötelező a szakképesítés, így a 180 ezer forintos szakmai bérminimum (pontosabban 180 500 forint), például az élelmiszer eladónak, de egy könyvesbolti, vagy zöldséges eladónak, vagy egy árufeltöltőnek már nem. Utóbbiaknál elégséges a 138 ezer forintos minimálbér, de a munkaerőhiány már jóval e fölé nyomta a legkisebb béreket.

Hónapról-hónapra hullámzik is az eladók bérrangsora, például a könyvesboltiak a múlt év végi szintről lejjebb csúsztak, de például az autószalonok, vagy a játékboltok feljebb kúsztak (utóbbiaknál nyilván számított a húsvét előtti erősebb forgalom is). A halasok megkapták az áfakulcs csökkentést, ennek egy részét béremelésre is fordíthatták, így el is kerültek a bérrangsor utolsó helyéről, amit már hosszú évek óta elfoglaltak.

Meglepő módon a híradástechnikai boltok eladói, ahol egyébként szakképesítés is kell, továbbra is a középmezőny alján tanyáznak, amiben az éles verseny mellett feltehetően szerepe lehet az ezen a szakterületen erős webkereskedelemnek is, de annak is, hogy a diszkontok, vagy a hipermarketek is árusítanak kisebb, vagy nagyobb arányban különféle iparcikkeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kisbolt, nagybolt: így is nagy a bérkülönbség

A jellemzően kisboltos szakmák jobbára a bérrangsor vége felé találhatók. Boltos nagyvállalkozás, ami a 250 főnél nagyobbakat jelenti, a statisztika szerint sok szakmában nem is található meg. Ennek egyik oka a kereskedelemre egyébként is jellemző elaprózottság, másrészt pedig az élelmiszeres boltok mellett az iparcikkben is jellemző szervezeti tagoltság, így például a franchise rendszer. Ilyenek például a benzinkutak, vagy például egyes márkahálózatok is.

A foglalkoztatottak számát nézve a legkisebb és a legnagyobb bolthálózatokban a nagy bútorbolti eladó keres a legjobban, 273 ezer forintot, a legkevesebbet a kis könyvesbolti eladó, 169 ezer forintot. A különbség több mint 100 ezer forint. Az illatszerboltosok körében, akik az átlagot tekintve a dobogó legfelső fokán állnak, a legnagyobb és a legkisebb boltok eladóinak fizetése között 90 ezer forint a különbség.

A boltos bérrangsor 2018 márciusában a következő:

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm