8 °C Budapest

400 ezres havi nettó: ehhez a magyar melóhoz érettségi sem kell

2018. május 11. 11:02 2 perc

Egyre inkább eltérően gondolkodnak, bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. A Pénzcentrum heti gyűjtése igazolja, a többségnél még mindig tabu a fizetésekről beszélni, de vannak már renegát vállalkozók, és állami intézmények, akik tesznek a berögződésekre.

Egyre inkább eltérően gondolkodnak, bérek tekintetében a transzparenciáról a hazai cégek. Míg egyesek bátran kommunikálják, nem csak a dolgozók felé, másoknál továbbra ciki a fizetésekről beszélni. Ezzel a jelenséggel kapcsolatban a Monster Magyarország Kft. operatív vezetője a Pénzcentrumnak adott interjújában leszögezte, bár egyre gyakrabban találkozni nyilvános bértáblákkal, ennek ellenére itthon továbbra sincs tradíciója a nyilvánosan kezelt bérsávoknak. A szakember szerint a transzparencia csak akkor működhet, ha már az iskolában elkezdődne az edukáció.

Szerintem ezt nagyrészt a helyzet szüli és a bér első látásra könnyen összehasonlítható mérőszáma a kínált pozícióknak, ugyanakkor ha az órabéres pozíciókra gondolunk - és nagyrészt ezeknek a bértábláit látjuk a kirakatban - akkor már közel sem olyan egyszerű kalkulálni az óraszámokkal, a délutáni, éjszakai, hétvégi műszakpótlékokkal vagy túlórákkal. Általánosságban elmondható, hogy nemzetközi összehasonlításban mi magyarok nem szeretjük nyilvánosan kezelni a saját fizetésünket. Azt sem feltétlenül gondolom, hogy minden szektor fel van arra készülve, hogy nyilvánossá tegye a fizetéseit. Ha teoretikusan nézem, a totális transzparencia ma csak ott működhet, ahol kizárólag fizikai munkásokat alkalmaznak. De ez egyrészt nagyon ritka, másrészt az egyes szektorokon belül is komoly feszültségeket okozhat

- fogalmazott Tóth Tamara a Pénzcentrumnak adott interjújában.

A szakember gondolatait a friss álláshirdetések is alátámasztják, a legtöbb cég ugyanis mindössze annyit árul el a bérezésről, hogy "versenyképes jövedelem", "kiemelt bérezés", vagy "magas kereseti lehetőség". Persze akadnak renegát munkáltatók, akik szembe mennek a régi berögződéssel. A Pénzcentrum heti gyűjtéséhez ezúttal az Irányár országos hirdetési hetilap friss számát hívta segítségül. A közölt bérek nagyságát illetően a szórás meglehetősen nagy, van ajánlat 170 ezres bruttóval is, de találtunk nettó 400 ezret ígérő állást is. Többnyire versenypiaci szereplők hirdetnek konkrét összeg megadásával, de a friss lapszámokban is előfordult állami intézmény transzparens hirdetése is. Nézzük a felhozatalt!

1. Lajosmizse: Gépkezelő - Nettó 1400 Ft/óra

2. Kecskemét: Fizikai munka - Nettó 190 000 Ft/hó

3. Törökszentmiklós: CNC kivágó és élhajlító gépkezelő - Bruttó 170-250 ezer Ft/hó; és Targoncás-Raktáros - Bruttó 185 000 Ft/hó

4. Magyarország-Csehország: Kamionsofőr - Nettó 300-400 ezer Ft/hó (vagy több)

5. Vác: Körletfelügyelő - Bruttó min. 236 900 Ft/hó (erről itt írtunk részletesen)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 08:16