14 °C Budapest

Óriási a baj a koraszülöttmentőknél, sofőrökre lenne szükség

MTI
2017. április 19. 09:00

A forráshiány miatt a szükséges tíz helyett csak hat főállású sofőrrel rendelkezik a koraszülött mentéssel foglalkozó Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat - írja a Világgazdaság.

Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítványi Mentőszolgálat szakmai vezetője elmondta a lapnak, a sofőrhiánynak indirekt módon az az oka, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a náluk dolgozó sofőrök nem részesülhettek béremelésben, illetve a szolgálat nem kapta meg az ehhez szükséges kompenzációt.

Át kellett szervezni a szolgálat rendjét is, és a több nappali műszak miatt a sofőrök nem tudnak másodállást vállalni. Ezért ketten is távoztak tőlük a múlt hónapban - mondta a lapnak.

Arról is szólt, hogy négy éve nem változott az állami normatív támogatás összege és amíg a forrásaikat 2015-ben még 14 millió forinttal egészítette ki az Országos Mentőszolgálat, tavaly egy fillért sem kaptak a szervezettől.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Éves költségvetésük egyébként 210-220 millió forint, amiből 165 millió forint az állami támogatás.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36