Egyre többet utaznak külföldre a magyarok, a készpénzfelvétel azonban még a legnépszerűbb úti célokon is jelentős többletköltséggel járhat.
Kiemelkedően sok pénzt utaltak haza a külföldön dolgozó magyarok. Egy friss tanulmány szerint a Németországban, az Egyesült Államokban, valamint a Kanadában élő honfitársaink viszik a prímet.
Németországból, az Egyesült Államokból, Kanadából és az Egyesült Királyságból utalták haza 2014-ben a legtöbb pénzt a külföldön dolgozó magyarok - derül ki az MTA nemrég megjelent, Munkaerőpiaci Tükör 2015 című kiadványából.

A kutatás szerint 2014-ben Németországból 952,2 millió dollár érkezett; ez még az Egyesült Királyságból (396,3 millió dollár), illetve Ausztriából (365,1 millió dollár) együttesen érkező összegeknél is jóval több.

A tanulmányból az is kiderül, hogy 2000-ben még csak 280 millió dollár érkezett külföldről, míg 2014-ben már 4473 millió dollárra rúgott ez az összeg. A hazautalások két hullámban, a 2004-es EU-csatlakozás után, illetve 2009 után pörögtek fel igazán.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







