6 °C Budapest

Átveszik a robotok az uralmat: hamarosan mi dolgozuink majd nekik?

2016. július 21. 10:31 1 perc

A robotizáció sok helyen a munkahelyek csökkenésével jár, azonban van olyan terület, ahol kifejezetten munkahelyeket hoz létre - írja a Magyar Hírlap.

A robotizáció nem fogja olyan mértékben csökkenteni a munkahelyek számát, mint azt sokan gondolják.

Egyelőre a robotoknak szükségük van az emberre az irányításhoz, és ez fordítva is igaz az egyes ágakban

- mondta Malaczkó Marietta, a KUKA Robotics Hungária referense. A felhazsnálási lehetőségek inkább a járműiparra és az egészségügyre jellemzőek szerinte.

Hogyan NE veszítsük el a munkánkat a robotok miatt?

2020 után már nem a feldolgozóiparba kell önteni a pénzt, hanem az emberek átképzésébe, hogy öt-tíz év múlva is legyen állásuk

 - mondta korábban Essősy Zsombor, a Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. Ugyan a robotipar egyre hangsúlyosabb lesz, azonban átképzésekkel elkerülhető a munkahelyünk elvesztése. A szakember szerint egyébként a robotoknak köszönhetően nemhogy csökken a munkahelyek száma, hanem az sem elképzelhetetlen, hogy egy autóipari cég akár 30 százalékkal növelje a dolgozók létszámát a robotoknak köszönhetően. Emellett persze olyan is előfordulhat, hogy a tizedére csökken a dolgozók száma: ilyen lehet például a könyvelési terület.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?