Gyermek örökbefogadás feltételei és menete 2026-ban: minden változás, a nyílt és titkos eljárás részletei, valamint az örökbefogadói díj egy helyen.
A mostani harmincasok szüleinek jelentős része még a 20-as évei elején-közepén döntött a baba mellett, ma viszont már számtalan tényező játszik közre abban, hogy ez az időpont látványosan kitolódott. De vajon van ideális időpont a gyermekvállalásra? Mi kell ahhoz, hogy bele merjünk vágni?
Az európai tendenciához hasonlóan itthon is nagymértékben kitolódott a gyermekvállalás: míg 1990-ben még a 20-24 éves nők vállaltak gyermeket a legnagyobb arányban, addig a 2010-ben szülő nők legjelentősebb hányada már a 30-34 éves korosztályból került ki - írja közleményében a Generali.
Ez a tendencia természetesen nemcsak Magyarországra, hanem egész Európára jellemző: az EU-ban 2001 és 2013 között 29-ről 30,3-ra emelkedett a nők átlagos életkora gyermekük születésekor, az elsőt 2013-ban átlagosan 28,7 éves korukban vállalták. Abban az évben
Magyarország ebből a szempontból az uniós átlaghoz közeli, 54 százalékos értékkel rendelkezik. Az apák életkorát ritkábban szokás firtatni, pedig ezt is érdemes górcső alá venni. A KSH párkapcsolatokat és gyermekvállalást vizsgáló kutatása keretében arra jutott, hogy a férfiak átlagéletkora 1990-ben 29 év volt a gyermekük születésekor, ami 2013-ra 34 évre nőtt.
Az anyaság egyre később halasztásának lehetséges okait a KSH is vizsgálta: kutatásuk szerint
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Emellett a már meglévő munkahely elvesztésétől való félelmet, a gyermekvállalással kapcsolatos felfogás változását és a személyes célok előtérbe helyezését érdemes megemlíteni.
Ami az időzítést illeti, nincs ideális időpont, inkább csak ideális állapot - mondja Nagy Erika párkapcsolati szakértő. "A gyerekvállalás rendkívül nagy felelősséggel jár, azonban első lépésben önmagunkért kell tudnunk felelősséget vállalni. A tetteinkért, érzelmeinkért, párkapcsolatunkért, és ha mindezeket már jól működtetjük, beléptünk a felnőtt zónába" - teszi hozzá. És hogy mi jellemzi a babára kész kapcsolatot? A szakértő szerint az egyéni alapokon túl egy jó párkapcsolat motorja az azonos értékrend (bizalom, hűség, őszinteség), a megfelelő kommunikáció, konfliktuskezelés és nem utolsósorban az egymás iránti tisztelet és elköteleződés.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








