Jól lehet keresni szobafestőként, a szakma gyorsan elsajátítható, ráadásul az AI sem fenyegeti egyelőre.
A 110 ezer közigazgatási dolgozó közül csak a járási kormányhivatalok 17 ezres létszámát érinti az állami tisztviselőkről szóló, életpályaként is felfogható javaslat, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek - írta a Magyar Nemzet hétfőn.
Örülünk annak, hogy a járási kormánytisztviselők keresete nő, de a többieknél is emelni kellene - mondta a lapnak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken benyújtott előterjesztése a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és előmenetelhez kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztségviselőknek.
A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a járási kormánytisztviselőknek ígért, átlagosan 30 százalékos béremeléssel egy időben a létszám 10 százalékkal csökken és az eddigi pótlékok megszűnnek.
Az MKKSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből 24 ezernek a fizetése nyolc éve nem nőtt.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







