Karácsonyi nagyinterjúnkban Szilágyi Áronnal nem a vívásról beszélgettünk, hanem mindarról, ami mögötte van.
A hallgatóknak közel a fele már az iskola mellett is dolgozik, de minden második diák azt tervezi, hogy tanulmányait követően külföldön keres majd munkát - írja közleményében a Budapesti Gazdasági Egyetem, a BGE Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében folytatott, az alapképzési szakos hallgatók munkavállalási szokásait, lehetőségeit feltérképező kutatásra hivatkozva.
A hallgatók fele vállal munkát tanulmányai alatt
A megkérdezett hallgatók 49 százaléka dolgozik már tanulmányai alatt. A munkát vállalók többsége állandó jellegű, határozatlan időtartamú szerződéssel dolgozik; ők elsősorban a levelező, valamint távoktatásos képzésben részt vevő hallgatók közül kerülnek ki. Szintén jelentős (38 százalék) azoknak a - főként nappali munkarendű - hallgatóknak az aránya, akik diák-, vagy gyakornoki munka keretében dolgoznak.
A tanulmányai alatt munkát végző válaszadók 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkája kizárólag a tanult szakterületéhez kapcsolódik, további 59 százalék munkája pedig a választott, valamint az ahhoz kapcsolódó szakterületeknek egyaránt megfelel. 16 százalékuk a tanult tudományterülethez képest egészen más területen dolgozik, míg a megkérdezettek 12 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkája bármely szakterületnek megfelel.
A hallgatók fele tervez külföldi munkavállalást
Bár az alapképzéses hallgatók közül csupán 6 százalék tanult hosszabb-rövidebb ideig külföldön, ennél több mint kétszer nagyobb azok aránya - a hallgatók 14 százaléka -, akik már rendelkeznek külföldi munkatapasztalattal. A válaszadók 49 százaléka tervez a diploma megszerzését követően külföldi munkavállalást, 17 százalék viszont egyáltalán nem gondol arra, hogy külföldön munkatapasztalatot szerezzen; 34 százalék pedig még nem döntött e kérdésben.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nyelvismeret: a középszintű angoltudás a legjellemzőbb
A válaszadók 93 százaléka beszél angolul legalább közép szinten. Németül a megkérdezettek 41 százaléka tud legalább közép-, további 2 százaléka pedig anyanyelvi szinten. Franciául, olaszul, spanyolul, vagy oroszul a válaszadók 20 százaléka beszél, körükben ugyanakkor magasabb az anyanyelvi szinten beszélők aránya, mint az angol nyelv esetében. A megkérdezettek további 10 százaléka egyéb idegen nyelvet beszél, köztük legnagyobb arányban (32 százalék) japánul.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








