10 °C Budapest

Egyre kevesebben tanulnak a felsőoktatásban

2015. december 21. 09:00 2 perc

Több mint tízezerrel csökkent a hallgatói létszám egy év alatt, így már kevesebb, mint 300 ezer hallgató tanul a felsőoktatásban. Utoljára az 1998/99-es tanévben volt ennyire alacsony a létszám - írja a Világgazdaság.

Radó Péter oktatáskutató szerint az elmúlt években kétszer annyival csökkent a felsőoktatásba belépők száma, mint amennyivel a demográfiai okok indokolták volna. Ez a folyamat összhangban lehet a kormányzat törekvésével, ugyanis a kabinet a középfokú, szakképesítéssel rendelkező dolgozók számát növelné inkább. A KSH szerint a 2015/2016-os tanévben a felsőoktatási intézményekben 210 ezren tanulnak nappali képzésben, 7 ezer fővel kevesebben, mint az előző évben. Radó Péter további mérséklődésre számít, miután a teljes létszám csak késéssel követi az új belépők számának visszaesését.

Nem csak a felsőoktatásban láthatóak súlyos problémák. A középfokú iskolák nappali képzéseire járók száma egy év alatt több mint 5 százalékkal, 446 ezerre visszaesett. A visszaesést demográfiai okok is magyarázzák, de a tankötelezettségi korhatár leszállítása - 18 évről 16-ra - is erőteljesen csökkenti a középiskolába járók létszámát. Szakértők már 2011-ben jelezték, hogy nagyobb lesz a lemorzsolódás a korhatár leszállítása miatt, mindez pedig rontja a munkába állási képességüket.

A folyamatokkal összhangban zuhannak az oktatásra fordított kiadások (a GDP arányában a 2010-es 4,75 százalékról 2013-ban 3,93-ra csökkentek, és azóta se nőttek az oktatási befektetések), és így már nemcsak Európai nyugati feléhez, hanem a régióhoz viszonyítva is kevesebbet költ az ország a felsőoktatásra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?