Ezt szeretnék a magyar munkavállalók: nem mindenkinek érné meg

2015. december 9. 12:00 2 perc

A magyarok többsége szeretné, ha munkaidőnek számítana a munkába járás, szakértők és felsővezetők szerint azonban ez nem lenne feltétlenül jó ötlet - derül ki a Profession.hu közleményéből.

A magyar munkavállalók jelentős része támogatná, ha a munkába járás is a munkaidő részének számítana. A válaszadók 39 százaléka elsősorban órabérként való kifizetésként látna szívesen egy plusz összeget, míg 22 százalék szerint a munkahelyen töltött időből kellene levonni az utazási időt.

Az Európai Bíróság idén augusztusban, előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletében munkaidőnek minősítette azt az utazási időt, amelyet az állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel nem rendelkező munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek

- mondta dr. Ganzenmüller-Nagy Éva, a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda jogásza.

A felsővezetők több mint fele viszont nem ért egyet azzal, hogy az irányelv a fix munkavégzési hellyel rendelkezőkre is vonatkozzon.

Jelenleg Magyarországon nagyon erős a centralizáció, egy ilyen kezdeményezés érvényesülésével pedig a tendencia erősödne. Hiszen idővel kialakulna az a gyakorlat, hogy a munkáltatók előnyben részesítenék a munkavégzés helyéhez közelebb élő pályázókat. Más részről pedig, amennyiben a munkába járás időtartama a napi kötelező 8 óra részét képezné, ebből a munkavállalók akár napi 2 órát is utazással töltenének, ami alatt nem történne munkavégzés. Értelemszerűen a munkáltatók számára ez több munkavállaló foglalkoztatását, így a bérköltségek megnövekedését eredményezné, mely egyértelműen hatással lenne a vállalat versenyképességére

 - emelte ki Sámson Dorottya, a Profession.hu álláspiaci szakértője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29