Milliós fizetés, ingyenes szállás és világ körüli utak: mutatjuk, milyen feltételek mellett dolgoznak a légiutas-kísérők.
Az ombudsman szerint a közfoglalkoztatásban több akut, rendszerszintű működési zavar és rugalmatlanság érzékelhető, a kiszámíthatatlanságot magukban hordozó elemei vannak, például a képzés figyelmen kívül hagyja a helyi igényeket, valamint lehetetlen a jó teljesítmény és a szaktudás anyagi elismerése - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
Székely László ombudsman a Jász-Nagykun-Szolnok megyei intézmények átfogó alapjogi vizsgálatakor megállapította, hogy a közfoglalkoztatási programok megvalósításában kifejezetten a megyét érintő, specifikus visszásságok nincsenek, ugyanakkor több országos problémára is felhívta a figyelmet.
Ezek közé sorolta, hogy a szabályozás értelmében a közfoglalkoztatóknak nincs lehetőségük a jobb teljesítményt nyújtó, illetve nagyobb szaktudású közfoglalkoztatottak magasabb bérezésére vagy magasabb munkakörbe helyezésére. Az ombudsman szerint ez nemcsak a közfoglalkoztatás célját kérdőjelezi meg, hanem tovább erősíti az érintettek kiszolgáltatottságát, hiszen nem biztosít számukra jobb munkavégzésre motiváló erőt.
Emellett megállapította, hogy a közfoglalkoztatók nem fizetnek utazási költségtérítést azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik a lakóhelyük közigazgatási határán belül dolgoznak, de jelentős távolságot kell megtenniük a munkahelyükre.
Az elemzés összegzésében felidézték, hogy 2013 decembere és 2014 márciusa között országosan csaknem százezer halmozottan hátrányos helyzetű, alacsony iskolai végzettségű álláskeresőt részesítettek elsősorban alapkompetencia-, kompetenciafejlesztő és felzárkóztató képzésben. Idén azonban nem kezdődött ehhez hasonló, nagy létszámú képzési program, inkább a helyi, települési közfoglalkoztatási programokhoz igazodó, betanító és szakképzéseket indítottak.
Az alapjogi biztos kiemelte: a képzések megszervezésekor figyelembe kellene venni a helyi elsődleges munkaerőpiac szükségleteit. Az ezekre épülő képzések ugyanis "a közfoglalkoztatás öncélú újratermelődése helyett valóban a továbblépést segíthetnék a közfoglalkoztatott létből az elsődleges munkaerőpiac felé" - fogalmaztak.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vizsgálat feltárta: minél többször került be valaki a közfoglalkoztatásba, annál kisebb az esélye arra, hogy a munkaerőpiacon elhelyezkedjen, "közfoglalkoztatás-függővé" válik. A helyszíni vizsgálatok idején látott motivációs célú, sikeres és népszerű kezdeményezések nem a közfoglalkoztatási programhoz kapcsolódó, központi szervezésű és irányítású programok voltak, hanem egyedi, az egyes közfoglalkoztatók által kitalált, létrehozott és működtetett "jó gyakorlatok" - fűzték hozzá.
Az alapvető jogok biztosa szerint indokolt lenne az eltérő helyzetben lévő csoportokat differenciáltan megközelíteni. Első lépésként elő kellene segíteni az inaktív rétegek bevonását, felkészítését a közfoglalkoztatási programokra. Így azok esetében, akik nem kerülnek be ezekbe, elsősorban a munkavégzési, munkakeresési motivációkat kellene megerősíteni. Akik már részt vesznek valamilyen programban, azokban a munkakörükhöz, feladatukhoz kötődő motivációt, fejlődési igényt kell kialakítani. Végül, a harmadik szinten a már kialakított munkakészségekre építve az elsődleges munkaerőpiacra kilépést elősegítő szolgáltatásokat kellene biztosítani - áll a közleményben.
Székely László mindezek miatt felkérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel együttműködve gondoskodjon arról, a közfoglalkoztatási programok keretében és mellettük induljanak olyan szolgáltatások, amelyek személyre szabottan segítik az álláskeresők munkaszocializációját és elhelyezkedését. Kezdeményezte: a szabályok módosításával teremtsék meg annak lehetőségét, hogy a közfoglalkoztatók megfelelően díjazni tudják a kiemelkedő munkát végző vagy megfelelő szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak teljesítményét, valamint tegyék lehetővé az utazási költségtérítést.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







