28 °C Budapest

Szexet ígértek a 86 éves bácsinak; kirabolták + videó

Pénzcentrum
2014. május 26. 20:02

Négy zalaegerszegi nő csalta fel egy lakásba az idős bácsit, ahol az egyikük közös fürdőzést ígért, majd fehérneműre vetkőzve terelte el a férfi figyelmét, miközben a többiek kifosztották.

A rendőrök három órán belül elfogták azt a négy zalaegerszegi nőt, akik a gyanú szerint 2014. május 21-én 11 óra körüli időben a buszpályaudvarhoz közeli presszóban megismerkedtek egy 86 éves celldömölki férfivel. Az idős bácsit intim kapcsolat reményében egy lakásba csalták fel, ahol az egyikük közös fürdőzést ígért, majd fehérneműre vetkőzve terelte el a férfi figyelmét, miközben a másik nő a zakójából több mint százezer forintot és valutát vett ki. Mindezek után a férfit távozásra szólították fel, aki ekkor már észlelte, hogy a pénzét ellopták.

A megszerzett pénzzel az egyik asszony fia egy pénzváltóba ment, ahol forintra váltotta a valutát, majd egy ismerősük lakásán éppen a pénzosztás közben fogták el őket a rendőrök. A nyomozók a pénz egy részét az egyik nő alsóneműjében találták meg. A négy nőt a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták őket ki. A terhükre rótt bűncselekmény elkövetését csak egyikük ismerte el.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya csoportosan elkövetett kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 38 éves F. Izabella, a 41 éves K. Gyöngyi, a 46 éves K. Tímea és a 60 éves Sz. Kamilla Bernadett zalaegerszegi lakosok ellen, akiket a zalaegerszegi nyomozók őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?