20 °C Budapest

Ebből két lottó főnyeremény is kijönne: hatalmas adócsalást leplezett le a NAV!

MTI
2014. február 6. 16:00

Négymilliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolja a tatabányai könyvelőirodát működtető K. A.-t és 29 társát a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

A főügyészség közleménye szerint K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlott-társaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották.

A céghálózat működését K. A irányította. A bűnszervezet 2011-ig működött, ennek során a vádlottak összesen mintegy 4 milliárd forint kárt okoztak az állami költségvetésnek. A főügyészség 12 vádlottra fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Az ügyben a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomozott, és 2013 őszén 60 ezer oldalas nyomozati anyagot adott át a főügyészségnek.

A NAV akkori tájékoztatása szerint a cégcsoport őrzés-védelemmel, valamint munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A két évig tartó nyomozásban 400 házkutatás során 369 millió forint értékben foglaltak le bankszámlákat, gépkocsikat és ingatlanokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bűnszervezet vezetője által működtetett könyvelőiroda az alcégeknek bizonylatok nélkül könyvelt, a bevételeket a számlákhoz igazították, a bevallásokban szerepeltetett költségek valójában nem merültek fel. Még azon bevételek egy részét is megpróbálták eltitkolni, amelyek a bankszámláikra érkeztek.

A cégcsoport több ezer embert foglalkoztatott, bérük után a közterheket nem fizették meg.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem