Itt a jelentés a nyomor vámszedőiről: ennyien uzsoráztak Magyarországon tavaly

MTI
2014. január 10. 13:07

Tizennégy esetben zárultak vádemelési javaslattal az uzsora-bűncselekmény miatt indított eljárások 2013 utolsó negyedévében - derül ki az országos rendőrfőkapitány jelentéséből.

A belügyminiszternek küldött jelentés szerint uzsora-bűncselekménnyel, valamint uzsorás jellegű cselekményekkel összefüggésben az előző negyedévben a rendőrség nyomozó hatóságai ötven nyílt és két titkos eljárást fejeztek be. A befejezett ügyek közül hét esetben feljelentés-elutasítással, 29 esetben - bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában - megszüntetéssel, 14 ügyben pedig vádemelési javaslattal zárult az eljárás.

A dokumentum kitér arra is, hogy 71 nyomozás vagy feljelentés-kiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységgel összefüggésben, közülük a legtöbb - 20 eset - Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 11 Szabolcs-Szatmár-Bereg, 9 pedig Pest megyében.

Ezekben az eljárásokban 69 elkövetőről már tudnak a nyomozóhatóságok, míg hat ügyben az elkövetők kiléte még ismeretlen. Az ismert elkövetők közül 23-an kényszerintézkedés hatálya alatt állnak: egyikük házi őrizetben van, a többit előzetes letartóztatásba helyezték.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 22. kedd
Móric
39. hét
Szeptember 22.
Európai autómentes nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 22. 20:34