Minden betétazonosításra alkalmas adatot adjanak ki a svájci bankok a magyar betétesekről - ezzel a kéréssel fordul a magyar kormány az alpesi országhoz. Minden magyar befektetést átlagosan 35 százalékos forrásadóval kívánnak megadóztatni - közölte kormányszóvivői tájékoztatón Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
November végéig megközelítően 67 milliárd forintot hoztak haza külföldről magyar állampolgárok külföldi off-shore cégekben meglévő befektetéseikből. Ebből a 10 százalékos kedvezményes adókulcs mellett 6,7 milliárd forint adóbevétellel gazdagodott a költségvetés - közölte Lázár János. A kormány megítélése szerint szükséges, és összességében eredményes volt az amnesztia. A külföldre menekített tőkéhez képest azonban elenyésző nagyságú a hazahozott pénzösszeg nagysága. A kormány becslése szerint minimum 1 000 milliárd forintra tehető a külföldre menekített tőke nagysága, más felmérések szerint viszont akár 1 500-2 000 milliárd forintnyi vagyon is lehet külföldi befektetésekben.
Lázár János hangsúlyozta: 2010 óta alapvető célja a kormánynak, hogy aki pénzt keres, adózzon. A kormány úgy döntött, hogy munkacsoport alakul, amely kifejezetten osztrák és brit példára felveszi a kapcsolatot Svájccal annak érdekében, hogy a svájci bankok minden magyar állampolgár esetében adják ki a betétekkel kapcsolatos információkat. A cél az, hogy minden betétazonosításra alkalmas adathoz hozzájuthasson a magyar kormány.
Az államtitkár "egészen megdöbbentőnek" tartaná, ha Svájc nem az átláthatóság mellett állna. Németországnak, Ausztriának és Nagy-Britanniának is sikerült eredményeket elérnie a bankbetétekkel kapcsolatban az alpesi országgal folytatott tárgyalásokon - emlékeztetett Lázár. Az adóelkerülés ellen harcoló német adóhatóság az idei évtől 2011-ig visszamenőleg vizsgálhatja bizonyos német ügyfelek korábbi tranzakcióit. Korábbi értesülések szerint Svájc azt is lehetővé tenné a német adóhatóságnak, hogy betekintsen a svájci bankok azon német ügyfeleinek korábbi tranzakcióiba is, akik valamikor elhelyezték pénzüket titkos svájci bankszámlán, majd még a megállapodás hatályba lépése előtt tovább is vitték valamelyik harmadik országba. Becslések szerint a németek mintegy 150 milliárd eurót tartanak svájci bankszámlákon, így az adatnyilvánosságból 10 milliárd euró adóbevételt remélnek.
Ausztria is tavaly áprilisban írta alá Svájccal az alpesi országban tartott osztrák bankszámlák megadóztatásáról szóló megállapodást. Eszerint az ügyfelek választhatnak, hogy névtelenségük megőrzése mellett egy visszamenőleges, átalány jellegű adót von le tőlük a bank, vagy pedig önként bevallást tesznek az osztrák hatóságnál a Svájcban tartott vagyonukról. Az egyezmény már a januári hatályba lépése előtt sikeresnek bizonyult: tavaly november közepéig több mint kétszázan tettek önfeljelentést Ausztriában, hogy elkerüljék az adóegyezmény alapján várható magasabb utólagos adót - írta a Der Standard osztrák napilap.
Az első lehetőség választása egyben felmentést is jelent az adóelkerülésért egyébként kiszabható büntetés és a hatósági vizsgálat alól. Az egyezménytől 2013-ban egymilliárd eurós bevételt várnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Magyarország élen jár a kelet-közép-európai országok között a külföldre menekített tőke nagyságában. Lázár János úgy véli, hogy Magyarország is jó esélyekkel néz a tárgyalások elé, amelyek az elkövetkező néhány évben eredményre is vezethetnek. A magyar kormány titkosszolgálati eszközöket is bevetett az információszerzésbe, ennek ellenére nem lehet pontosan megmondani, hány magánszemélyt érint a lépés - mondta el kérdésre válaszolva az államtitkár. Lázár János kijelentette: "teljes információ- és adatnyilvánosságot szeretnénk annak érdekében, hogy megismerhessük, ki az, aki betéttel rendelkezik bármelyik svájci bankban".
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


