Hemzseg a bűntől a pesti éjszaka

Pénzcentrum
2012. november 2. 11:02

A legutóbbi hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodott a vendéglős, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől.

A NAV egy éjszaka leforgása alatt csaknem kétszáz helyszínen vizsgálta a főváros éjszakai vendéglátóhelyeinek, éjjel-nappali vegyesboltjainak és taxisainak adózási fegyelmét. Az eredmény megdöbbentő: az éj leple alatt a kereskedők és szolgáltatók fele követ el törvénysértést.

Az ellenőrök nagy forgalmú éjszakai bárok, pubok vendégei között vegyültek el, nyugtát azonban csak elvétve kaptak. Hasonló volt a tapasztalat a személyszállítást végzők esetében: a legtöbben csak az ellenőrök bemutatkozását követően nyúltak taxaméterükhöz, hogy nyugtát nyomtassanak, de volt olyan is, aki engedély nélkül taxizott. A törvénysértések sora nemcsak a bevételek eltitkolásában merült ki, hanem sok esetben illegális foglalkoztatásra és jövedéki jogsértésre is kiterjedtek.

A tapasztalatok továbbra is indokolják, hogy a NAV - a több millió forint összegű bírság kiszabásán és a jogsértők bevallásainak utólagos vizsgálatán túl - mindaddig rendszeresen és akár a legszokatlanabb időpontokban is ellenőrizzen a fővárosban, amíg az adózási fegyelemben javulás nem mutatkozik, és amíg a bevallások nem a valós bevételeket tükrözik.

 

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?