2 °C Budapest

Melyik ágazatban lehet a legtöbbet keresni Magyarországon?

Pénzcentrum
2012. február 26. 15:05 2 perc

A nemzetgazdaságban - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál a közszférában és a nonprofit szervezeteknél együttesen - alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 663 ezer fő volt 2011 decemberében, 32 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A versenyszférában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó bére 9,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az év végi jutalmak, bónuszok és egyszeri kifizetések nélkül 4,4 százalékkal. A bruttó bérek a válság óta nem ugrottak ekkorát decemberben, ugyanakkor tavalyelőtt a kedvezőbb adózás miatt januárra csúsztak a kifizetések. Nemzetgazdasági szinten 213 100 forint volt 2011-ben a bruttó átlagkereset.

A teljes időben foglalkoztatottak bruttó bére 10,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ebből a versenyszférában 9,5%, a közszférában 10,7 százalékos volt az emelkedés. Mind a két szektorban igen jelentős volt az egyszeri kifizetések hatása. A bónuszok, jutalmak stb. nélkül számított rendszeres bruttó bérek emelkedése a versenyszférában 4,4% volt decemberben, és az egész év átlagában egyaránt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 100 Ft volt 2011-ben, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 217 900, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 500 Ft volt. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3, a költségvetés területén 3,8%-kal nőttek.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (456 900 Ft), ezt az információ és kommunikáció (393 000 Ft), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (379 700 Ft). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (125 800 Ft), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (149 700 Ft) ágakban dolgozók kerestek. 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57