33 °C Budapest

Félmilliós fizetések a közmédiában: jön az új bértábla

Pénzcentrum
2012. február 14. 09:02

A közmédiában új bértáblát vezettek be: több tíz- vagy akár százezer forinttal is csökken egyes dolgozók bére, mások viszont fizetésemelést kapnak - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, a közmédia csaknem 2500 munkatársát foglalkoztató médiaszolgáltatási alapnál a vezetők a múlt héttől személyes elbeszélgetéseken közlik a dolgozókkal, hogy az új bértábla a végzett munka és beosztás alapján 17 kategóriába osztja a munkavállalókat, és emiatt módosítják a szerződéseket.

Az új bértábla kidolgozását részben azzal indokolják, hogy a négy korábbi közszolgálati médiumnál - ez az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda - jelentős bérkülönbségek alakultak ki. A két televíziónál az elmúlt húsz évben átlagosan jobban kerestek, mint a rádiónál vagy a távirati irodánál. A különbségek azonos beosztásban, például műsorvezetők esetében, több százezer forintra rúgnak.

A Népszabadság szerint a múlt héten több dolgozó közölte a főnökével, hogy ott helyben nem írja alá munkaszerződése módosítását, inkább gondolkodási időt kér. Egyes televíziós és rádiós riportereknek ugyanis 50-60 ezer forinttal akarják csökkenteni a jelenlegi 300-400 ezres fizetését. Egyes kiemelt szerkesztők esetében a fizetéscsökkentés meghaladja a százezer forintot is, ilyen beosztásban eddig többen 500-700 ezer forint körül kerestek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 26. vasárnap
Anna, Anikó
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?