0 °C Budapest

Röghöz kötné a kormány az egyetemistákat

MTI
2012. január 20. 13:02 2 perc

Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal tanuló diákokkal. A szerződésben a diákoknak vállalniuk kell, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. Aki nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást.

A tavaly decemberben elfogadott felsőojktatási törvény sok olyan újdonságot tartalmazott, amelyet most konkretizálnak. Az egyik ilyen a hallgatói szerződések ügye; a rendeletet a kormány csütörtökön fogadta el.

A rendelet három alapvető támogatási, illetve képzési formát vezet be. A képzések zöme állami támogatással folyik, de vannak olyanok is, amelyeket az állam ötven százalékban támogat, mások önköltségesek.

Összesen ötvenezer olyan hely van, amelyet az állam teljesen vagy részben támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések. A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak; ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet - fűzte hozzá.

Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást - mondta az államtitkár. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon - mondta Hoffmann Rózsa.

Ha a diák nem tud maradni, vagy nem tud végezni időben - ez az alapidő másfélszerese lehet -, akkor elkezdődik a visszafizetési procedúra. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük. A nőknek, ha három gyermeket szülnek, elengedik a visszafizetést.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Azokon a helyeken - jogi vagy a gazdasági területen -, ahol csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, az állam visszatérítheti a diákhiteleket, ha az állami szférában helyezkedik el később a tanuló. A továbbtanuláshoz minimálisan 240 pont kell; a szerződéseket az Oktatási Hivatal köti meg - mondta az államtitkár.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02