7 °C Budapest

Így lehet több a fizetésed jövőre

Pénzcentrum
2011. november 24. 11:30

Az utolsó pillanatban további engedményt adott a kormány a jövő évi béremelésekhez nyújtott adókedvezményben: azok után is igénybe vehetik a munkáltatók, akik több munkahelyen dolgoznak egyszerre. Megkötés ugyanakkor, hogy nem számít új alkalmazottnak az, aki korábban akár egy napig is az adott munkáltató kapcsolt vállalkozásában dolgozott. A minisztérium szerint a bérkompenzáció 100 milliárd forintot visz el a költségvetésből, az adószakértő viszont úgy számol, hogy ennek legalább a duplájába kerül, ha egyértelmű szabályok mellett minden munkáltató él a lehetőséggel.

A zárószavazás előtt több ponton átírta a jövő évi adótörvény-csomagot az Országgyűlés számos módosító indítvány elfogadásával. Az utolsó előtti pillanatban is változtak egyebek között a jövő évi személyi jövedelemadó rendszer átalakításához kapcsolódó bérkompenzációra vonatkozó szabályok.

A saját törvényét sem tartja be
az Országgyűlés
Az Országgyűlés Házszabályának 107. § (1) bekezdése teljesen egyértelműen fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy mikor lehet zárószavazás előtti módosító javaslatot benyújtani. Eszerint:a zárószavazás megkezdése előtt módosító javaslatot lehet benyújtani bármely - korábban megszavazott - rendelkezéshez kapcsolódóan, ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével. A bérkompenzáció esetében teljesen egyértelmű, hogy nem más jogszabályokkal való összeférhetetlenség miatt változtatott a parlament a végszavazás előtt a korábban már elfogadott módosító indítványon.
Az előző Fidesz vezette kormány idején (1998-2002) azonban a parlament Ügyrendi Bizottsága olyan állásfoglalást adott ki, amelynek lényege, hogy ha az alkotmány- és igazságügyi bizottság (illetve adott esetben a költségvetési bizottság) a zárószavazás előtti módosító javaslatról érdemben állást foglalt, akkor az egyúttal azt is jelenti, hogy a módosító javaslatot a bizottság házszabályszerűnek ítélte. A házszabály a bizottság e döntésének vitássá tételét nem teszi lehetővé. Vagyis teljesen mindegy, mi van a Házszabályban, az említett bizottságok bármikor felülbírálhatják az abban foglalt rendelkezést.


Mint azt korábban a Pénzcentrum.hu megírta, az eredeti elképzelések szerint nem járt volna kompenzáció azon munkavállalók után, akik több helyen is munkaviszonyban állnak. Ezt a rendelkezést könnyedén ki lehetett volna játszani, mivel a kedvezmény első igénybe vétele előtt kellett volna a munkavállalóknak nyilatkozniuk arról, hogy máshol nem állnak munkaviszonyban. Vagyis az érintettek megtehették volna, hogy az év végén felmondják a másodállásukat, majd februárban újra szerződést kötnek. A kormány úgy tűnik, ez esetben megfogadta Angyal József okleveles adószakértő javaslatát, és a zárószavazás előtt kivetette a törvényből ezt a megkötést, amely hátrányosan érintette volna például azokat, akiket két munkahelyen részmunkaidőben alkalmaznak.

A végszavazás előtti döntésből következik ugyanakkor az is, hogy trükközés nélkül kedvező helyzetbe kerülnek például azok is, akik két munkahelyen bruttó 150-150 ezer forintot keresnek. Ők az idei évben nem vehetnek igénybe adójóváírást, mivel az legfeljebb bruttó 260 ezer forint jövedelemig jár. Jövőre viszont mindkét munkáltatójuk igényelhet adókedvezményt, ha a kormány által elvárt mértékben emeli a bruttó bérüket.

Az eredetileg tervezett szabályozás szerint béremelési megkötés nélkül igénybe vehette volna az adókedvezményt az a munkáltató, aki 2012. január 1-jét megelőzően nem foglalkoztatott munkavállalót. Az utolsó előtti pillanatban azonban belekerült a törvénybe az a megkötés, hogy az előbbi engedmény csak abban az esetben érvényes, ha az említett időszakban a munkáltató egyetlen kapcsolt vállalkozása sem foglalkoztatott természetes személyt munkaviszonyban. E rendelkezés alkalmazását természetes személy kifizető esetében kizárja különösen, ha saját maga vagy közeli hozzátartozója (egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként vagy egyéb körülmények között), vagy olyan egyéni cég, amelynek ő vagy közeli hozzátartozója a tagja, foglalkoztatott munkaviszonyban természetes személyt.

Az adókedvezmény szabályait egyértelműen rendezi a törvény

Az újfajta adókedvezmény lényegében azt jelenti, hogy a nettó bérhez kötődő adójóváírás helyett a bruttó béremeléshez kapcsolódó kompenzációt lehet igénybe venni. Ezt a 27 százalékos munkáltatói társadalombiztosítási járulékot felváltó szociális hozzájárulási adóból lehet majd leírni.

A kedvezmény mértéke a 2012. évre 75 ezer forintig a bruttó bér 21,5 százaléka, legfeljebb 16 125 forint lehet. Bruttó 75 ezer forint fölött viszont már csak elfogyó mértékben lehet igénybe venni. Ha a bruttó bér meghaladja a 75 ezer forintot, akkor a 21,5 százaléknak megfelelő összegnek a 14 százalékát meghaladó részét lehet adókedvezményként érvényesíteni.

Ez lényegében azt jelenti, hogy 10 ezer forinttal magasabb bérnél 1 400 forinttal csökken a kedvezmény mértéke. Vagyis bruttó 85 ezer forintnál már csak 14 725 forint adót lehet visszatartani. A kedvezmény bruttó 190 ezer forintnál fogy el teljesen.

LÁSD A KORÁBBI CIKKÜNKBEN közölt számítás! Újabb adomány a gazdagoknak: a bérkompenzációval is jól járnak

A kedvezményt azok a nem állami foglalkoztatók vehetik igénybe, amelyek valamennyi folyamatosan alkalmazott munkavállaló esetében végrehajtják a később megjelenő kormányrendeletben előírt béremelést. Az adókedvezményt attól a hónaptól lehet érvényesíteni, amelyikben valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló esetében teljesül az említett feltétel.

A nagy kérdés: milyen mértékben kell emelni a béreket?

Az elvárt béremelést rendeletben írja majd elő a kormány. Angyal József szerint ahhoz, hogy teljesüljön a kormány ígérete, jövedelemsávonként differenciált mértékű emelést kell majd előírni. Ugyan az adókedvezményről szóló kitételek között az szerepel, hogy a kormány a 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést írja majd elő rendeletben, bruttó 216 800 forint fölött már egyáltalán nincs szükség béremelésre ahhoz, hogy ugyanannyit kapjanak kézhez a munkavállalók, mint az idén.

A számítások azt mutatják, hogy az alacsonyabb jövedelmi kategóriákban is teljesül az a kormányígéret, hogy a munkáltatóknak csak 5,1 százalékos bérköltség-növekedést kell magukra vállalniuk, a többit adókedvezmény formájában visszatarthatják a fizetendő szociális hozzájárulási adóból - magyarázza az adószakértő. A munkáltatók összes kiadásának megközelítően a 40 százalékát teszi ki a bérköltség. Az 5 százalékos béremelés, amelyet jövőre a munkáltatóknak magukra kell vállalniuk, az összes költségüknek mindössze a 2 százaléka. Ez annyira kis terhet ró a munkáltatókra, hogy mindenképpen érdekeltek lesznek a bérek emelésében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Igaz ez akkor is, ha szintén a zároszavazás előtti módosító javaslattal kiszavazta az Országgyűlés a törvényből azt az engedményt, hogy a munkáltatók a kormány által meghatározott mértékben béren kívüli juttatás formájában is teljesíthették volna az elvárt béremelést.

A végleges törvényszöveg szerint az adókedvezmény csak akkor jár jövőre, ha a munkáltató valamennyi folyamatosan foglalkoztatott dolgozója esetéebn teljesíti a későbbi kormányrendelet szerinti elvárt béremelést. Folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló az, aki 2011-ben a november 1-jén kezdődő időszak bármely napján az adókedvezményt érvényesítő kifizetővel munkaviszonyban állt. Az is folyamatosan foglalkoztatottnak számít, aki november 1. után az adókedvezményt érvényesítő kifizető kapcsolt vállalkozásával — akár csak egyetlen napig — munkaviszonyban állt.

Hol van mégis a buktató?

A kormánynak részletes szabályokat kell kidolgozni arra vonatkozóan, mikor teljesíti a munkáltató száz százalékban az elvárt béremelést. Az elfogadott rendelkezések ugyanis nem adnak egzakt választ arra, mit is jelent ez. Konkrétan meg kellene határozni azoknak a dokumentumoknak a körét, amelyekkel esetleges adóellenőrzés során a munkáltatóknak igazolniuk kell, hogy valamennyi dolgozójuknál végrehajtották az elvárt béremelést.

Egyelőre nem definiálták pontosan, hogy mihez képest kellene szinten tartani a nettó jövedelmet. Gondot okozhat például az, ha valaki az idei évtől eltérő munkarendben dolgozik jövőre, vagy önmagában az is, hogy a Munka törvénykönyve tervezett módosítása szerint 2012 júliustól megszűnik a délutáni műszakpótlék.

A látszólag nagyvonalú bérkompenzáció sokba kerülhet a vállalkozásoknak, ha az adóhatóság konkrét támpontok nélkül, gyakorlatilag bármely cégnél megállapíthatja, hogy nem tett eleget a törvényi előírásoknak. Ebben az esetben ugyanis meg kell fizetni a teljes igénybe vett kedvezményt. Ráadásul a 2012-ben hatályos szabályok szerint akár az adóhiány 200 százalékának megfelelő bírságot is kiszab az adóhatóság.

Mennyibe kerül az átalakított bérkompenzáció?

Angyal József számításai szerint akár 250 milliárd forint is hiányozhat a jövő évi költségvetésből a bérkompenzáció miatt, feltéve, ha egyértelműsítik a szabályokat, és a munkáltatók igénybe merik venni az adókedvezményt. Ráadásul nemcsak a nettó bér szinten tartásához szükséges bérfejlesztésnél lehet mérsékelni az adókötelezettséget, hanem akkor is, ha a munkáltató az elvárt szint fölött emeli a bért, vagyis akkor is, ha ahhoz is hozzájárul, hogy a munkavállaló fizetésének a reálértéke is növekedjen.

Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Portfolio.hu-nak adott interjújában ugyanakkor azt mondta, hogy "ha mindenki teljeskörűen belép a rendszerbe, és végrehajtja a szükséges béremelést, akkor ennek a költsége maximum 100-105 milliárd forint lehet". 

Az államtitkár az interjúban azt is ígérte, hogy nem hagyná magukra a kormány azokat sem, akiknek a bérét nem emelik a szükséges mértékben a munkáltatók, így jövőre csökkenne a nettó fizetésük. Ahogy fogalmazott: "tervben van egy munkavállalói kompenzáció kiépítése is. Amolyan biztonsági intézkedésként, hogy akiknek valóban alacsony a jövedelmük, azoknak a béremelés esetleges elmaradása mellett se csökkenjen a nettó bérük. A részletek kidolgozása folyamatban van".

 

HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem