Friss NAV feketelista! 700 milliárd a tartozás

2011. január 12. 15:02

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszeresen közzéteszi a folyó adóvégrehajtás alatt álló cégek névsorát. A legutóbbi, január 3-i kimutatás szerint jelenleg 114 032 cég ellen folytat végrehajtási eljárást az állami adóhatóság. A feketelista.hu portál a NAV adatbázisa alapján összeállította azoknak a cégeknek a 100-as toplistáját, amelyek ellen a legtöbbször indított az adóhatóság végrehajtási eljárást.

A listán szereplők száma annak ellenére sem csökken, hogy hetente átlagosan több mint ötezer cég ügyét lezárják, és törlik őket a kimutatásból, mert hasonló nagyságrendben újabbak kerülnek fel a helyükre. Az elmúlt esztendők tapasztalata szerint évente 8-10 százalékkal nő az adóvégrehajtás alá vont cégek száma azonban az adóhatóság informatikai fejlesztéseinek köszönhetően egyre több adóst viszonylag rövid időn belül "utolérnek".

A statisztikai adatokat elemezve kiderül, hogy az elmúlt egy évben 12,5 százalékkal nőtt az eljárás alá vontak száma, akiktől összesen mintegy 705,2 milliárd forint adó-, járulék- vagy illetéktartozást próbálnak behajtani. A hatóság azzal számol, hogy a követelésből több mint 300 milliárd forint be is érkezik a számlájára.

A szakemberek tájékoztatása szerint az adóhátralék alapvetően két módon keletkezhet. Az adózó nem vallja be a kötelezettségét, vagy a bevallás után nem fizeti be határidőre a megállapított teljes összeget, illetve abban az esetben, amikor az ellenőrzés során a hatóság állapítja meg a hiányt, és a megadott határidőn belül nem történik meg a befizetés.

A feketelista.hu portál a NAV adatbázisa alapján összeállította azoknak a cégeknek a 100-as toplistáját, amelyek ellen a legtöbbször indított az adóhatóság végrehajtási eljárást. Van olyan cég, amely már huszonhatszor kapott ilyen határozatot, és az is jellemző, hogy még a századik helyen sorolt vállalkozás neve mellett is tizennégy adóvégrehajtás szerepel. Kiderül: e cégek 95 százaléka kereskedelmi, szolgáltató vagy vendéglátó vállalkozás, és közülük nyolcvankét kft., tizennyolc pedig bt. formában működik. Egyetlen részvénytársaság sem található közöttük. Feltűnő, hogy a száz társaság közül csak tizennégy van Budapesten bejegyezve, miközben Pécsről huszonöt cég neve szerepel a listán. Az is figyelemre méltó, hogy az első húsz között egyetlen fővárosi céget sem találunk, miközben Pécsről hatot is.

A legtöbb adóvégrehajtást a KAPOS-PETROL 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., a BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (mindkettő dombóvári), valamint a kaposvári Gerber Optika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ellen rendelték el. A toplista e "dobogós" helyezettjeit az elmúlt három esztendő alatt egyenként huszonhatszor keresték az adóhatóság végrehajtói. Huszonötször kapott az adóvégrehajtásról határozatot a pécsi BONFINNI Árufuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., míg a fonyódi HUNNIA Vadgazdálkodási Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft.-t huszonháromszor, a kaposvári HIR-MANO Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.-t huszonkétszer marasztalták el.

A megyékről készített összesítés alapján szám szerint - gazdasági súlyánál fogva is - Pest megyében folytatnak a legtöbb cég ellen adóvégrehajtást. Az itt működő mintegy 82 ezer cégre 18 702 eljárás esik. A több mint 23 ezer vállalkozást eltartó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 5081 cég ellen, míg a több mint 22 500 vállalkozást nyilvántartó Bács-Kiskun megyében 4835 cég ellen van folyamatban adóvégrehajtás. A legkevesebb eljárással Tolna és Vas megye (1058-1058), illetve Nógrád megye (1144) cégei szerepelnek a kimutatásban. Ez persze azzal is magyarázható, hogy ezekben a megyékben a cégek száma is mérsékeltebb a többieknél.

 

Az adóvégrehajtás alatt álló cégek száma(Forrás: feketelista.hu)

 

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A városok érintettsége

A folyamatban lévő összes eljárás mintegy 45 százaléka, szám szerint 51 193, Budapesten található cégeket nevez meg. Miskolcon 2205, Debrecenben pedig 2201 vállalkozás kapott adóvégrehajtásról szóló határozatot. Megjegyzendő: Miskolcon 10 400, Debrecenben pedig 13 500 létező céget tartanak nyilván. Szeged megközelítően tízezer vállalkozására 1587, Pécs 10 700 cégére pedig 1325 adóvégrehajtás esik. Nyíregyházán mintegy 8000 cégre 1068, Győrben pedig megközelítően 9000 társaságra 968 adóvégrehajtás jut.

 


Az adóhatóság adatai szerint a hazai vállalkozások adótartozása körülbelül 1900 milliárd forintra rúg. A működő cégek, egyéni vállakozók és magánszemélyek hátralékának összege meghaladja a 600 milliárd forintot, a többi tartozás a nem működő cégeket terheli. Ez utóbbiakat végrehajtási eljárás vagy felszámolási eljárás keretében próbálják behajtani, kétséges eredménnyel. Ha egy adóssal szembeni a végrehajtási eljárás sikertelen, vagy csak részben eredményes, és a további eljárástól eredmény nem várható, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezdeményezi a felszámolást, hacsak ezt időközben más hitelezők még nem tették meg - közölte az adóhatóság.

 

HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.05.16 10:17
Túri Ferenc Linkedin postja: “Ki hogyan értelmezné a képet?” Ha még aktív lennék a Linkedin-en (2...
hrdoktor  |  2025.05.15 11:04
A baj nem jár egyedül: a pollenallergiát nemcsak az adott növény virágpora válthatja ki, hanem a ker...
perfekt  |  2025.05.12 16:54
A Perfekt Ipari Képzési Központ célja, hogy partnereinek mindig szakszerű és jogszabályoknak megfele...
kovacstunde  |  2025.05.10 08:00
Egy elismert kortárs magyar író regényét olvasom. Jól szerkesztett, olvasmányos mű. A történet közép...
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 16. 20:31
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem