Nem tragédia a nyugdíjfiaskó: később térül meg a reform ára

A II. világháború után megrokkant nyugdíjrendszereket csak nagy áldozatok árán lehetett megtámasztani, a társadalom öregedése pedig az állami nyugdíjpillér kényes egyensúlyát borítja föl, mivel alacsony a termékenység Európában, folyamatosan emelkedik a születéskortól várható élettartam és hamarosan elkezd nyugdíjba vonulni a világháború után született generáció.

Általában először a politikusok a rendszeren belül próbálnak meg változtatásokat tenni, a szakmában csak paraméteres változtatásokként emlegetett megoldások közül négy kézenfekvő található: a járulékkulcs emelése, a helyettesítési arány (garantált kezdőnyugdíj) csökkentése, elmozdulás az árindexálás felé, illetve a korhatáremelés. A baj csak azzal van, hogy koránt sincs annyira szabad tere a politikusoknak, mint azt a felsorolásból hihetnénk. Pontosan ezért jutott arra következtetésre a Világbank is, hogy a nyugdíjrendszert több lábra kell állítani, Magyarország pedig ezt az utat követte.

A kötelező vagy önkéntes és adókedvezménnyel megtámogatott nyugdíjpillér azért jó, mivel a felosztó-kirovó rendszerrel ellentétben a tagok nem mások nyugdíját finanszírozzák, hanem a saját magukét. A járulékok egy saját számlán íródnak jóvá, persze ez azzal a kockázattal is jár, hogy a várható nyugdíj a befizetésektől és a befektetéseken elért hozamoktól függ.

Az országok többsége - akik csatlakoztak is a közös indítványhoz a nyugdíjreform költségeinek elszámolása kapcsán - akkor indította el a reformot, amikor még a válság szele sem látszódott, a fő vezérlő elv pedig éppen az IMF, a Világbank és az EU által szorgalmazott útvonal volt. Azt sem árt tudni, hogy míg a paraméteres változtatások rövid távon is eredményre vezethetnek, addig a paradigmatikus váltás hosszabb távon hozza ki az előnyöket, tehát míg az egyik azonnali egyenlegjavulással járhat, addig utóbbi csak később mutatja ugyanezt, méghozzá megugró deficit mellett.

Éppen ezért lehetséges, hogy október végén úgy kerül pont a huzavona végére, hogy az EU és az indítványt benyújtó országok is jól járnak (még akkor is, ha elbukik a kezdeményezésünk). Nem lehet megkérdőjelezni, hogy azért vetődött fel ez a kérdés ennyire erősen, mert a Stabilitási és Növekedési Paktum komoly szigorítás elé néz, egyes országok pedig kemény szankciókkal számolhatnak a borítékolható változtatás mellett. Viszont az is igaz, hogy csak azért mert egy ország a korábbi nyugdíjreformja miatt esik bele a 3% feletti költségvetési hiányba, még nem kellene szankciókat életbe léptetni, főleg ismerve az EU-27 országcsoport deficitszámait.