A JP Morgan felülsúlyozásra emelte a kínai részvényekre vonatkozó ajánlását, mivel elemzői szerint 2025-ben nagyobb esély van a jelentős hozamra, mint a számottevő veszteségekre.
Nemzetközi felméréssel alátámasztható tény; az életkor növekedésével fokozottan elkezdünk aggódni nyugdíjas éveink biztonságáért. A JP Morgan és a Harris Interaktív felmérése jól szemlélteti, hogy szinte minden időskori anyagi biztonsághoz kapcsolódó kérdést kétszer olyan súlyosnak érzékelnek az emberek 50 év felett, mint 30 év alatt. Az öngondoskodás megkezdésének időpontja súlyosan befolyásolja nyugdíjas éveink anyagi biztonságát. A nyugodt idősévekre történő felkészülés jelentőségét újult erővel támasztják alá a nemzetközi gazdasági folyamatok is; a pénzügyi válság hatására rövidebb-hosszabb távon, de a legtöbb európai ország eljutott saját költségvetési megszorításain belül szociális ellátásainak mérsékléséhez, melynek értelemszerűen valamilyen formában részét képzi a nyugdíjellátások korrekciója és/vagy a nyugdíjkorhatár növelése - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító tanulmányából.
A fejlett és egyre több fejlődő országot is jellemző demográfiai folyamatok, a népesség elöregedése a születésszám csökkenésén keresztül és a várható élettartam növekedése fokozottan mutatnak rá az elmúlt évtizedek nyugdíjellátó rendszereinek átalakítási szükségletére. A helyzetet tovább nehezíti, hogy minimális kivételtől eltekintve túlzott eladósodottsággal küzdenek a világ országai. Így költségvetési oldalról, annak jelentős súlya miatt, a nyugdíj ellátó rendszerek állampolgárok számára kedvezőtlen - alacsonyabb összegű, rövidebb időtartamú kifizetéseket eredményező - átalakítása van folyamatban.

Egy tavalyi, az Egyesült Államokban elvégzett felmérés jól szemlélteti, hogy a pénzügyi válság kirobbanását követően sem jelentős a fiatalok körében az időskori megélhetéshez kapcsolódó kérdések észlelése. Míg az 50 évnél idősebbek 47%-a aggódik azért, hogy tovább kell dolgoznia a nyugdíjba vonulása előtt mint tervezte, ez az arány 30 év alattiaknál alig több mint a fele, 24%. Az államtól várható ellátással kapcsolatban a megkérdezettek mindössze 22%-a fogalmaz meg kételyeket 30 éves kor alatt, míg ugyanez az arány 50 felett már 40 százalék.
Luxusnyugdíjak: évi hatmillió életfogytig Kattints!
"Jól látható, hogy az időskori megélhetéssel kapcsolatban a várható nehézségek észlelése az életkor növekedésével párhuzamosan emelkedik. A fő problémát a késői észleléssel kapcsolatban az jelenti, hogy sokkal nagyobb áldozatok árán lehet csak az 50 éves korban megkezdett anyagi felkészülés esetén biztosítani a nyugodt nyugdíjas éveket, mintha az öngondoskodás legkésőbb 30-35 évesen már elkezdődne. Hatványozottan érvényesül 'az idő pénz' alapigazság: ha valaki 5%-os éves hozam mellett havonta 25 ezer forintot takarít meg, akkor abból 15 év alatt 6,7 millió forint lesz, míg mindez 30 éves időtávon ennek több mint a háromszorosát, 20,9 millió forintot eredményez." - értékelte a felmérés eredményét Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító vezérigazgatója.
Ma már hazánkban is számos kiegészítő, önkéntes alapon fizetendő megtakarítási forma áll rendelkezésére azoknak, akik előre szeretnének gondolni a nyugdíjas éveikre. A végső döntést mindig az egyénileg fontosnak ítélt szempontok alapján érdemes meghozni. Ilyen szempont lehet az igényelt szolgáltatás jellege, a befizetendő összeg mértéke, az elérhető hozam nagysága, a pénzhez való hozzáférés lehetősége, vagy éppen az igénybe vehető adókedvezmények mértéke.
Önkéntes nyugdíjpénztár, befektetéshez kötött életbiztosítás, NYESZ, TBSZ
Az önkéntes megtakarítási lehetőségek esetében mérlegelendő szempont a befizetésekhez kapcsolódó azonnali adójóváírás lehetősége, mely jelenleg az önkéntes pénztári befektetésekhez, és a NYESZ számlához kapcsolódik. Az életbiztosításoknál e kedvezmény 2009. évre még érvényesíthető volt, a jelenlegi szabályozás szerint már nem, ugyanakkor adójogi szempontból kockázati életbiztosítás esetén a munkáltató által a munkavállaló javára teljesített befizetések adó- és járulékmentesek - függetlenül a befizetett összeg nagyságától. A TBSZ megtakarításokhoz ilyen jellegű kedvezmény nem kapcsolódik.
Fontos döntési szempont a megtakarításokhoz való hozzáférés lehetősége és annak költsége. Az önkéntes pénztári befizetések esetében mind a megtakarításokhoz, mind a hozamokhoz csak 10 év elteltével lehet hozzáférni a nyugdíjkorhatár elérése előtt. Ezt követően a még aktív években a hozam adómentesen felvehető, a megtakarításból igényelt kifizetés egyéb jövedelemnek minősül, - így a felhalmozási időtávtól, illetve a befizetéstől a kivétig eltelt időtől függő mértékű - szja előleget és egészségügyi hozzájárulást kell fizetni utána. A felhalmozott megtakarítás és a hozam adófizetési kötelezettség nélkül csak az utolsó befizetést követő 20 év elteltével, vagy a nyugdíjba vonulást követően válik hozzáférhetővé.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Íme a nyugdíjak új folyósítási rendje! Decemberben meglepetés! Kattints!
Az életbiztosítások esetében a befektetés a nyugdíjazás időpontjától (illetve a nyugdíjkorhatár elérésétől) függetlenül hozzáférhető - az eseti befizetések esetén bármikor teljes mértékben, vagy igény szerint részletekben, rendszeres befizetések esetén 2 év után részlegesen, konstrukciótól függően akár 10 év után pedig akár teljes mértékben is. A munkáltató által munkavállaló javára megkötött adómentes biztosításból a magánszemély által felvett összeg kamatadó mentes, ugyanakkor egyéb jövedelemnek minősül, szja és egészségügyi hozzájárulás vonzata a kifizetéskor levonásra kerül. A TBSZ esetén az adott évben elhelyezett megtakarítás ugyan bármikor hozzáférhető, de a hosszú távú tervezés ösztönzésére a felhalmozási évet követő három év után jár a hozamra a kedvezményes, 10 százalékos adó, mely 5 éves időtartamot követően válik adómentessé. Amennyiben a megtakarító évről-évre szeretné elhelyezni megtakarításait, évenként új számlát kell nyitnia.
A NYESZ-en elhelyezett megtakarítások nyugdíjkorhatár előtti lehívására 3 év türelmi időt követően van lehetőség, de ekkor a kifizetés egyéb jövedelemnek minősül és szja és egészségügyi hozzájárulás vonzatát a megtakarítónak fizetnie kell, míg a korhatár elérésével a tőkét és a hozamot is adómentesen élvezheti.
Az amerikai felmérés eredménye és a hazai tapasztalat egyértelmű - a késői eszmélés több munkát és rosszabb életszínvonalat eredményez. Ha el akarjuk kerülni a helyzet további romlását lépni kell - méghozzá idejében.
Drámaian nyílik a bérolló Magyarországon: súlyos, mennyi pénzért robotolnak a legszegényebb dolgozók
Miközben Budapesten közel 600 ezer forint az átlagos nettó fizetés, több megyében alig haladja meg a 360 ezret, és egyes ágazatokban még a 200 ezret...
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








