A nők kevesebbet keresnek, de miért elégedettek vele?

2010. július 11. 07:02 2 perc

Egy Németországban nemrégiben napvilágot látott felmérés szerint a nők bizony elégedettek fizetésükkel, annak ellenére, hogy férfitársaiknál kevesebbet keresnek. Szakértők azonban kritizálják a kutatást.

Kisebb felháborodást keltett Németországban az a minap megjelent kutatás, amely szerint Európa szerte beletörődtek, sőt elégedettek a nők a férfiakétól jóval alacsonyabb fizetésükkel is.

Egy nemzetközi fejvadászcég, a Board Consultants International (BCI) szakértője szerint teljesen nonszensz a fenti kijelentés, elképzelhetetlen ugyanis, hogy a nők önként elfogadnák a fizetések terén a nemi diszkriminációt. Különösen valószínűtlen, hogy vezető beosztásban lévő nők beletörődjenek, sőt eleve kevesebb fizetést várjanak el, mint ugyanabban a pozícióban lévő férfi társaik.

A Német Gazdaságkutató Intézet (DIW) által készített felmérés szerint azonban a nők igenis korrektnek tartják a férfiak fizetése háromnegyedének megfelelő összegget. A DIW 2005 óta, évente több mint 10 ezer háztartásban figyeli meg a fizetéseket, amiből megállapították, hogy fizetési színvonaltól, gazdasági ágazattól függetlenül igaz a fenti állítás. Sőt, azt is megfigyelték, hogy a nők tendenciózusan kevesebb fizetést kérnek állásinterjúk során, mint a férfiak.

Amennyiben ez igaz, úgy a nők tulajdonképpen magukat hibáztathatják, amiért majd minden országban jóval alacsonyabb az átlagfizetésük, mint a férfiaknak - bár a DIW nem írja le ilyen drasztikusan a helyzetet.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy másik, a kölni gazdaságkutató intézet kutatása szerint a 8,5 eurónál alacsonyabb órabérért dolgozó férfiak 61,8 százaléka elégedetlenkedik fizetésével, míg a nőknek alig több, mint fele (50,3%). Ezt a kutatók azzal magyarázták, hogy míg a nők a háztartás összbevételével, fizetésével foglalkoznak inkább, addig a férfiak egyedül a saját fizetésüket tekintik mérvadónak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?