9 °C Budapest

Egymilliárdos számlagyár Pécsen: a temetőben fogták el a gyanúsítottat

Pénzcentrum
2010. február 17. 09:02 2 perc

A Vám- és Pénzügyőrség Dél- dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala különösen nagy adóhiányt okozó adócsalás és magánokirat hamisítás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a közelmúltban.

A vámnyomozók bűnügyi információk alapján házkutatást tartottak egy pécsi garázsban ahol nagy mennyiségben foglaltak le olyan bélyegzőket, számlatömböket és egyéb bizonyítékokat, melyek arra utaltak, hogy az említett garázsban egy számlagyár működött. A házkutatások, adatgyűjtések eredményének alapján az körvonalazódott, hogy J. I. pécsi lakos az elmúlt három év során közel száz gazdasági társaságnak nyújtott segítséget azzal, hogy nem létező, vagy már megszűnt, illetve felszámolás alatt álló gazdálkodók nevében fiktív, tényleges gazdasági eseményt nem takaró költségszámlákat állított ki. Ezekkel a számlákkal a vevők jogellenesen csökkentették fizetendő adójukat. A számlagyár nagyságát jellemzi, hogy az elkövető 21 gazdasági társaság nevében, több mint egymilliárd forint értékben töltött ki fiktív számlákat. Ezen számlák felhasználásával, könyvelésben szerepeltetésével a befogadó cégek közel 200 millió forinttal rövidítették meg a központi költségvetést.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható J. I. a nyomozás megindulásáról tudomást szerezve a hatóságok és felelősségre vonás elől menekülve elrejtőzött. Bujkálása alatt - a rendelkezésre álló adatok, információk szerint - folyamatosan, a tanuk alkalmankénti súlyos fenyegetésével, a nyomozás menetének befolyásolására törekedett (volt olyan tanú, akinek éles lőszert küldött). A vámnyomozók a közel két hónapos bujkálás végére tettek pontot azzal, hogy egy sikeres akció alkalmával a gyanúsítottat a pécsi köztemetőben elfogták.

A bűncselekményekkel okozott kár megtérülése érdekében a nyomozó hatóság ez idáig közel 80 millió forintot zároltatott a számlákat befogadó cégek bankszámláin és a nyomozás következő szakaszában további, hasonló intézkedések várhatóak.

Az említett bűncselekmények elkövetése miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, így a bűncselekmények súlyára, valamint a tanúk befolyásolására tett kísérletre tekintettel a nyomozó hivatal az elkövetőt őrizetbe vette, majd a Pécsi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?