Adótörténelem: Hogy lett a dézsmából SZJA?

Hazánkban az első adóztató hatalom az egyház, a fizetett adó pedig a tized volt (ez az adónem a keresztény világban az ókortól egészen a XIX. századig fennmaradt). Az állami kiadásokat ekkor a király bevételeiből fedezték, majd fokozatosan bevezetésre kerültek az államot megillető adókat is.

Megérkezett a kilenced (Nagy Lajos király törvénye szerint minden jobbágy köteles volt terményének kilencedik tizedét a földesúrnak adni), ami matematikai értelemben több mint a tized a valóságban azonban megegyezett a két adó összege (az egyik a tizedik, míg a másik a kilencedik tized volt). Később megérkezett a telekadó, a kapuadó, valamint a határon átvitt termékek után a harmincad, de a só után például jövedéki adót kellett fizetni.

Kellett adózni a földterületből származó jövedelmek után, de Mátyás király idején bevezetésre került a kémény- és a füstadó is. Utóbbiak jól bizonyítják, hogy az adókerülés nem újkeletű magyar találmány. Mivel a több kémény után több adót kellett volna fizetni, ezért sokan egy kürtőbe vezették a füstelvezetőket, így igyekeztek kibújni az adózás terhe alól.

A nagyobb, többkéményes házak tulajdonosai az átalakítást követően ugyanannyi kéményadót fizettek, mint a kisebb parasztházak lakói, ami feszültséget szított. Az adófizetést és adókerülést övező macska-egér játék mindenesetre elkezdődött és valójában azóta is tart.

Az állam különböző eszközökkel évszázadok óta megpróbálja minden adóköteles állampolgárától behajtani a kivetett adókat, akik pedig különféle cselekkel igyekeznek kibújni a kötelezettségük alól. A legnagyobb dilemma a mindenkori adómértékek pontos meghatározása, mivel aránytalan adóztatás esetén magas lesz az elégedetlenkedők száma.

Mára a helyzet nem sokat változott, szinte mindenki sokallja a befizetett pénzt és kevesli a cserébe járó szolgáltatásokat. A modernebb államtól sokkal szerteágazóbb és magasabb színvonalú szolgáltatásokat várnak el az adózók, de a növekvő igények csak magas adóterhekkel finanszírozhatók.

Adócsökkentésről beszélni könnyű, de a megvalósítás nem tartozik a legkönnyebben végrehajtható feladatok közé. Hazánkban a terhek viselésén kevesen osztoznak, ezért az átlagostól magasabbak az adó és a járulékterhek. Európai összehasonlításban a legmagasabbak között vannak a bérköltséget terhelő adó és járulékterhek.

Az alacsonyabb keresetek kisebb mértékű adóztatásának kulcsszerepe van a foglalkoztatás alakulásában, mivel a munkaerő iránti keresletet nagyban meghatározza annak költsége. Ha csökken a munkáltatók bérköltsége, akkor várhatóan több embert foglalkoztatnak, ellenkező esetben viszont elbocsátásokra lehet számítani.

Az APEH adatai alapján jelenleg körülbelül 4,2 millióra tehető az egyes jogcímek alapján járulékot fizetők csoportja, de például 2007-ben hiába adtak be 4,5 millióan szja-bevallást, a különböző kedvezmények következtében végül csak 3,7 millió főnek kellett adót fizetni. Az állam szolgáltatásaiból viszont 10 millió állampolgár részesedik.

Vannak köztük olyanok, akiknek még nem kell adót fizetni, akik még életükben nem fizettek egy fillért sem, akik sajnos nem képesek rá és olyanok is akik már rengeteget adóztak és a megérdemelt nyugdíjas éveiket töltik. Vannak, akik dolgoznának, ha lenne munkahely és akadnak olyanok is akik feketén dolgoznak, ezért nem járulnak hozzá a közös kiadásokhoz.

Az alacsony induló adóterhek vonzóak lehetnek a fekete és a szürkegazdaságban dolgozók munkáltatóinak, ráadásul a tevékenység legalizálása esetén nem a becsületeseknek kell megfizetni az általuk okozott nemzetgazdasági kárt. A képlet azonban nem ilyen egyszerű, mindig lesznek, akik az alacsonyabb adókat sem hajlandóak megfizetni.

A munkát terhelő adók magyarországi csökkentése némileg fehérítheti a foglalkoztatást és hozzájárulhat a meglévő állások megőrzéséhez, az általános forgalmi adó emelése azonban csökkentheti a lakossági fogyasztást.