Továbbra is mély gödörben van a hazai autópiac, amit jól jelez, hogy a regisztrációs adóból származó bevételek május végéig 18 milliárd forintot tettek ki, a tavalyi első öt hónap 38,2 milliárd forintjához képest.
Szinte már biztosra vehető, hogy a hazai értékesítés nem éri el a tavalyi 158 ezres számot, jó, ha 85 ezer új autót el tudnak adni, aminek következtében a várt 82 milliárdos adóbevétel is megfeleződhet.
A hazai kereslet zuhanását némiképp ellensúlyozza, hogy növekedett a külföldi vásárlók száma, köszönhetően az európai roncsprémium akcióknak és a gyenge forintnak.
Érezhetően emelkedett a regisztrációs adó visszaigénylések száma: a külföldi vevőknek, mivel nem Magyarországon helyezik forgalomba gépkocsijukat, nem is kell ezt az adónemet megfizetniük. Korábban havonta átlagosan 120 millió forintot tett ki a visszaigényelt adó, addig ez májusra már 206 millió forintra rúgott.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







