A London utcáin alvó hajléktalanok közül egyre többen bizonyulnak kelet- és közép-európai származásúnak.
Egy frissen kiadott felmérés szerint az utcán élők immár 25 százaléka a 2004-ben csatlakozott nyolc keleti országból származik. Ez az arány alig 18 százalék volt 2007 decemberében. A bevándorlók többsége persze ugyanúgy munkát indult találni, mint a többiek, ám a helyzetük ellehetetlenült. Mivel a szociális háló őket nem védi és pénzük sem maradt a hazaútra, így az utcára kényszerültek.
A Közösségek és Önkormányzatok Minisztériuma (CLG) mindenesetre igyekszik egyes londoni kerületek számára segítséget nyújtani, hogy megküzdhessek az egyre nagyobb számban utcára kerülő külföldiek jelentette problémával. A jelenség azonban nemcsak Londonban ölt egyre nagyobb mértéket, hanem Európa más nagyvárosaiban is.
Éppen ezért a Homeless Link vezetője Jenny Edwards indítványozta, hogy a problémát ne csak a brit főváros szintjén, hanem az Európai Unió megfelelő fórumain kezeljék. Mint mondta, minden kormányzatnak kötelessége lenne biztosítani a jogot az országukban lakóknak, hogy fedél legyen a fejük felett, meleg ételük és lehetőségük, hogy hazajussanak.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








