25 °C Budapest

Bérstop az APEH-dolgozóknak is

Pénzcentrum
2008. november 19. 08:30

Az idei évinél valamivel kevesebb támogatáshoz jut majd a költségvetésből a jövő év során az APEH. Ehhez jön azonban a saját bevétel, amely a tervek szerint 25 millió forinttal haladja majd meg az ideit - írja a Napi Gazdaság.

Az APEH apparátusa nem bővül, továbbra is 15 636 alkalmazottjuk lesz. A személyi jellegű ráfordításokra a költségvetési tervezet szerint 54 milliárd forint jut, ami 3,4 százalékkal több az idei tervnél. Ez viszont nem általános béremelést jelent, hanem a korábbi évek intézkedéseinek áthúzódó hatásait tükrözi.

A jutalmazás és a prémium osztásának szabályai nem változnak jövőre. A korábbi években átlagosan kéthavi fizetésnek megfelelő jutalmat osztottak ki az adóhatósági alkalmazottaknak. A költségvetési tervezet szerint amennyiben a bevételi terveket 100,3 százalékra teljesíti az adóhatóság, úgy 17,7 milliárd forinttal megnövelheti a személyi juttatások kiadásait a Pénzügyminisztérium.

Az viszont kérdéses, hogy sikerülhet-e teljesíteni a bevételi terveket. Míg a visszavont törvény az áfabevételeket 2270 milliárd forintra tervezte, addig a mostani tervben ezek most mindössze 2200 milliárd forintot tesznek ki. A tervezésben ennél tovább még nem lehet menni, hiszen még nem fogadták el a költségvetést, ráadásul az ellenőrzési irányelveket is csupán jövő februárban hozza nyilvánosságra a hatóság.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?