Az elmúlt évek beruházásaiban közel 60 ezer munkahelyet teremetett a Magyarországon megtelepedett több mint 350 francia vállalat - értesült a Világgazdaság.
A beruházásoknak is köszönhető, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2000-2006 között az ipar termelési értéke 649,2-ről 1575,8 milliárdra emelkedett, hat év alatt több mint 240 százalékkal. Nincs ez másként Szabolcs-Szatmár-Beregben sem, ahol a Michelin Hungária Kft. hajtott végre jelentős befektetéseket. Ennek hatására a Nyírség iparának termelési értéke 50 százalékkal emelkedett a századforduló óta.
A francia vállalatok a két megye tudásközpont jellegét is erősítették: 2006-ban Borsodban és Szabolcsban több mint 200 kutató-fejlesztő helyet tartottak számon, közel 2000 munkatársat foglalkoztttak és csaknem 4,5 milliárdot fordítottak k+f-re, ebben a Sanofi-Aventis/Chinoin, a Michelin, valamint a két megyében jelenlévő másik 9 francia cég is aktívan közreműködött.
A legjelentősebb francia befektetők között szerepel az EdF villamosenergia-vállalat, a Cora-Match áruházlánc, a Sanofi-Aventis gyógyszergyár, az Auchan áruházlánc, a Suez csoport, a Servier gyógyszervállalat, a Klépierre (Ségécé) bevásárlóközpont-üzemeltető, a Dalkia energetikai szolgáltató és a Michelin gumiabroncsgyár.
A magyarországi francia beruházások növeléséhez főként az itthon már megtelepedett nagyvállalatok újabb befektetései járulnak hozzá. Két éve például az Accor szállodaipari csoport ruházott be újra 30 millió eurót hazánkban, de jelentős munkahelyteremtő volt a Sanofi-Aventis is, amely az idei év nyarán új csomagolóüzemet, novemberben pedig új k+f központot adott át Magyarországon. A Michelin Hungária Kft. 2004-ben 15 milliárd forintos, 2005-ben további 14,5 milliárdos beruházást hajtott végre, alkalmazottainak száma ma már 2000 fő.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Itt az ősz, most sokan kezdenek el futni: mutatjuk, mire figyelj, hogy vágj bele
Októberben jön a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál is: még te is fel tudsz készülni.
-
Ugyanaz az életszínvonal nyugdíj után is: hogyan fogjuk elérni?
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti majd ki?
-
Ezt ne hagyd ki, ha Villányban jársz: mutatjuk a programokat és a borkóstolókat
Cikksorozatunk első részében Baranya legendás vörösboros vidékére látogatunk.