Munka nyugdíj mellett: sokan megduplázták havi jövedelmüket!

Pénzcentrum
2008. október 14. 09:45

Tavaly több mint félmillió nyugdíjas tett szert adóköteles jövedelemre, és mintegy százezren kérték járadékuk növelését - írja a Népszabadság.

Az adóhivatal 2001 óta ismét pontos adatokat közölt a tavalyi év nyugdíj mellett dolgozóiról, és azok keresetéről, miután 2007-ben megváltozott közteherviselési kötelezettségük, és ismét adóalap-növelővé vált a nyugdíj, valamint a járulékfizetési kötelezettség már a nyugdíj mellett szerzett keresetre is kiterjed.

Ennek fejébe viszont a legalább 365 napig foglalkoztatottak kérhetik a nyugdíjuk növelését, az egyéni járulékalap átlagának fél százalékával.

Meglepő azonban, hogy a mostani adatok mit sem változtak 2001 óta, amikor is 509 ezer adózó nyugdíjast, és ebből 240 ezer munkavállalót tartott nyílván az APEH.

Ugyanakkor jelentősen eltér ezidő alatt a megszerzett jövedelem növekedési üteme a nyugdíjasok, illetve az aktívak körében, előbbieké ugyanis 40-ről 90 ezer forintra nőtt, míg az aktívaké 103-ról 185 ezer forintra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez tehát azt jelenti, hogy megduplázták az átlag havi 80 ezer forintos nyugdíjukat. Ugyanakkor az ONYF adatai szerint csak alig 100 ezer ember kérte nyugdíjának megemelését, az emelés átlagos összege a bruttó kereset fél százaléka, 830 forint volt. Erre magyarázatot adhat, hogy a 365 nap nem egy naptári évre szól, így az is előfordulhat, hogy valaki évek alatt teljesíti csak ezt.

Ráadásul a növelés nem automatikus, azt a nyugdíjasnak kell kérnie, amiről a munkáltatók általában értesítik őket.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 24. péntek
Kinga, Kincső
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28