Bosszantanak a focista fizetések? Nem csak téged!

Persze a futballszövetségek számára sem könnyű a kérdés, hogy mennyit költsenek játékosaik fizetésére, hiszen egy-egy jobb játékos megszerzésével jelentősen emelkedhet a profitjuk, igaz a jegyek árai is emelkedni szoktak a mérkőzésekre. Persze érhető a focisták hozzáállása is, hiszen ha a befektetők egyre többet invesztálnak a csapatba, akkor miért ne kérjen ő is magasabb fizetést?

Ugyanakkor egyre távolabb áll a mai foci attól, amit korábban állítottak róla, miszerint ez a középosztály sportja, amit mindenki megengedhet magának, hiszen akadnak olyan európai klubok, melyek mérkőzéseire akár 25-30 ezer forintot is elkérnek.

Évek óta vita folyik arról szakmai és szurkolói körökben egyaránt, hogy mi jelenthet megoldást a jelenségre, hogyan lehetne ismét normalizálni a helyzetet, amit a rekord nagyságú fizetések, és a játékosok levadászása indukált.

Sokan úgy gondolják, hogy csak hozhat megoldást, ha maximalizálják a klubok által fizetésre fordítható összegeket, és így a kisebbeknek is esélyt adnának a felzárkózásra, mert bár százalékos formában kifejezve nagyjából egyezik a klubok által fizetésre fordított kiadások nagysága, összegszerűen természetesen óriási az eltérés. (2006/2007-ben a Chelsea volt a listavezető, a maga mintegy 132 millió fontnyi éves fizetésállományával.)

Az említett fizetési plafon nem ismeretlen a sportszakmában, hiszen a nemzetközi színtéren akad egy-egy olyan sportklub, amelyik ezt már bevezette, azonban Európában a futballszövetségek többsége még nem alkalmazza ezt.

Alapvetően ez azt határozza meg, hogy éves szinten mennyit költhet egy klub sportolói és a háttérben dolgozók fizetésére, legyen ez összeg szintjén, vagy bevételarányosan kifejezve. A legtöbben egy ilyen rendszer bevezetésétől azt remélik, hogy a játékosok nem pénzügyi megfontolásból választanak majd csapatot, hiszen a vagyonosabb klubok számára is limitálva lenne az elcsábítás lehetősége.

Észak-Amerikában több sportágban sikeresen működik ez a rendszer, igaz ott általában csak egy klub működik az egész kontinensen (kosárlabda - NBA, amerikai foci - NFL, baseball - MLB), ezért a nincsen "bérverseny" közöttük, ezzel szemben Európában minden ország első osztálya igyekszik elcsábítani a másiktól a legjobb játékosokat, a nagyobb profit reményében, ezért ha az egyik bevezetné a bérplafon intézményét, minden bizonnyal komoly hátrányba kerülne a többiekkel szemben.

A mostani helyzet azonban a kisebb klubok számára komoly anyagi megterhelést jelent, hiszen nem ritka, hogy a nagyobb csapatok fizetéseivel versenyre kelők csődöt jelentnek. Másrészt viszont jogosan merül fel a kérdés az új rendszerrel szemben ágálók fejében, hogy miért kellene korlátozni a focisták által megkereshető fizetéseket, hiszen más szakmák esetén sem fordul elő ilyen Európában. Ráadásul jövedelemadó formájában az állam is részesülhet a magas fizetés előnyeiből.

Problémát okozhatna bérplafonnal az is, hogy nyílván más értéket határoznának meg a különböző szintű csapatok esetén, ami leminősítésnél indokolatlanul előnyös helyzetbe hozhatná a klubot.

Százalékban kifejezett plafon esetén pedig nyílván a bevételeket kívánná növelni a klub, hogy minél többet költhessen fizetésre, így várhatóan emelné a jegyárakat, ami ismételten oda vezetne, ahonnan az egész probléma kiindul. Mások

Megoldást jelenthetne, ha nem a fizetések lennének alapból magasak, hanem bónusz formájában részesülnének a játékosok elismerésben, vagy szponzori pénzből kapnák fizetésüket. Mások úgynevezett luxusadó kivetését forszírozzák, ahol szintén lenne egy fizetési határ, amit túlléphetnének ugyan a futballklubok, de cserébe adót fizetnének a "túlköltekezés" után, amit a sportba lehetne visszaforgatni. Persze ez sem szüntetné meg a szakadékot a szegényebb és a gazdagabb sportklubok között.