31 °C Budapest

Jövőre indul a Start Régió kártya - bővülhet a foglalkoztatás!

Pénzcentrum
2008. szeptember 3. 09:15

A Start kártyacsalád újabb taggal bővülhet jövőre, a hátrányos helyzetű kistérségek foglalkoztatásának bővülésére létrehozott Start Régió kártyával, amely három évre biztosítana köztehermentes foglalkoztatást a munkaadóknak - írja a Világgazdaság.

A Start kártyaprogram 2005 októberében indult, először a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének elősegítéséért. Tavaly nyáron ez kibővült a női munkavállalókra, és a tartósan munka nélkül lévő álláskeresőkre szabott Plusz, valamint az ötven felettiek foglalkoztatását támogató Extra programmal. A Régió kártyás foglalkoztatás előnyeit 47 hátrányos helyzetű kistérségben vehetik majd igénybe a munkáltatók.

Július végén Plusz kártyával 13 ezer, Extrával 5700 fő rendelkezett, összesen azonban 285 ezer ember lenne jogosult, de az év végéri kitűzött cél hatvan százaléka már teljesült.

A Start program keretében foglalkoztató munkáltatók két évig mentesülnek a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetése alól, továbbá a fiatalokat érintő, illetve a Plusz programban a bruttó keresetek után fizetendő közterhek mértéke 15 százalék az első, 25 % a második évben. Az Extra esetében még nagyobb a kedvezmény, itt az első évben mentesül a munkáltató a közteherviselés alól, míg második évben 15 százalékot kell fizetnie.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?