33 °C Budapest

Megkezdődhet az elmúlt 20 év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése

Pénzcentrum
2008. április 16. 16:01

A felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztés keretében 2013-ig mintegy 77 milliárd forintnyi uniós forrás szolgálja a magyar felsőoktatás megújulását. A Kormány mai döntése - ebből a keretből - közel 29 milliárd forintnyi európai uniós támogatást hagyott jóvá az ország 6 vidéki felsőoktatási intézménye számára. A pályázat célja egyrészt a felsőoktatási intézmények oktatással, kutatással és vállalkozással kapcsolatos infrastruktúrájának fejlesztése, másrészt a műszaki és természettudományi szakokon tanuló hallgatók számának emelése - az ehhez szükséges feltételek megteremtése. A mostani döntésből kimaradt intézmények a pályázat második körében, júniusban nyerhetnek támogatást terveik megvalósításához - összegzi a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közleménye.

Magyarországnak az az érdeke, hogy növelje azoknak a számát, akik műszaki, természettudományos képzésben részesülnek. Így teremtődnek meg a feltételei annak, hogy hazánk sikeresen csatlakozhasson a magas hozzáadott értéket termelő ágazatok versenyébe; a tudásalapú gazdasággal és társadalommal rendelkező országok közé.

Ezért az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül olyan felsőoktatási programokhoz adunk uniós forrásokat, amelyek segítenek abban, hogy a magyar egyetemek piac- és versenyképes tudáshoz juttassák a hallgatóikat. Olyan tudáshoz, amellyel jól járnak a frissdiplomások - mert könnyebben kapnak jobban fizető állást. Illetve olyan tudáshoz, amellyel jól jár majd a magyar gazdaság is, mert e tudás révén innovatívabbá, versenyképesebbé válik.
A célkitűzésekhez kapcsolódóan indította el a magyar Kormány és az NFÜ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programot (TIOP), amely a felsőoktatási intézmények külső és belső szolgáltatásainak modernizációját, valamint a versenyképesség növelését célozza.

A pályázat célja - illeszkedve a kormányprogram célkitűzéseihez - a felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztése, valamint a műszaki és természettudományi szakokon tanuló hallgatók számának emeléséhez szükséges feltételek megteremtése.
A pályázat keretében 2007-2008-ban közel 51 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, amelyből a mostani első körben 28,9 milliárdot, a júniusi második körben pedig 21,7 milliárdot osztanak el. Így a mai döntésből kimaradt intézmények is nyerhetnek támogatást fejlesztési terveik megvalósításához - 17 felsőoktatási intézmény már be is adta pályázatát, támogatási igényeikről a kormány júniusban dönt.

A Kormány mai döntése megnyitotta az utat az elmúlt húsz év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztése előtt. A ma odaítélt közel 29 milliárd forintból a győri Széchenyi István Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, az egri Eszterházy Károly Főiskola, a Dunaújvárosi Főiskola, valamint a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola részesül. A támogatott projektek az épített infrastruktúra fejlesztését, valamint info-kommunikációs technológiai fejlesztést foglalnak magukban.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ennek keretében többek között új épületek épülnek, új oktatási, kutatói és hallgatói terek - pl. laboratóriumok - jönnek létre, családbarát szolgáltatásokat építenek ki, és modern eszközöket szereznek be.

A pályázatok beadásának alapfeltétele volt, hogy az intézmények csak a már meglevő kutatás-fejlesztési profiljukhoz kapcsolódó képzési területet fejlesztik. Az elbírálás szempontjai között olyan tényezők is szerepeltek, mint a gazdasági szektorral való együttműködésben szerzett tapasztalat, a nemzetközileg is versenyképes kutatás-fejlesztési tevékenység, valamint a komplex, minél több hallgatót, oktatót és kutatót elérő fejlesztési koncepció.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 16. 12:01