2 °C Budapest

Adómentes karácsony? Az utolsók egyike lesz a mostani!

Pénzcentrum
2007. november 29. 13:00 2 perc

Zúgolódnak az amerikai államok, mivel egy felemás szabályozás miatt dollárok milliárdjaitól esnek el. A vevőknek nem kell ugyanis bizonyos internetes vásárlások után forgalmi adót fizetniük...

A forgalmi adó elkerülése már régóta az egyik legnagyobb vonzereje az online rendeléseknek. Az állami és a helyi forgalmi adók átlaga ugyanis a korábbi terhekhez képest magas szintet ért el, átlagosan több mint 8,5 százalékot. Bár néhány állam, mint például Montana, vagy Oregon ebbe nem tartozik bele, mivel ott nem kell forgalmi adót fizetni.

Elméletben az a vevő, aki interneten keresztül, vagy katalógusból rendel, ugyanazt az adóterhet köteles megfizetni, mintha a helyi boltban vette volna meg a kívánt árut. Bár annyi kibúvót hagyott a javaslat, hogy csak akkor szedhet be az állam adót ezek után a vásárlások után, ha az áru a megrendelés előtt fizikailag jelen van az államban.

Ennek köszönhetően például az Amazon.com-tól, az egyik legnagyobb online áruháztól való online rendelés esetén csak Kansas, Kentucky, Észak-Dakota, és Washington államokban kell forgalmi adót fizetni, mivel ezeken a helyeken rendelkezik a kereskedő raktárépülettel.

Ezért is van az, hogy a Nemzeti Kiskereskedelemi Szövetség (National Retail Federation) szeretné megváltoztatni a vonatkozó törvényt, ugyanis így nem egyenlő elbánásban részesülnek a különböző államokban élő vevők, és az államoknak sem mindegy, hogy ezekből a vásárlásokból van-e bevétele, vagy nincs. A vásárlók körülbelül fele köteles forgalmi adót fizetni emiatt az online vásárlások során.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azokban az államokban, ahol nem kell forgalmi adót fizetni (mindössze azért, mert az online áruháznak más államban vannak a raktárai), a költségvetésbe átlagosan 15 milliárd dollárral (2 604 milliárd forint) kevesebb folyik be, és az online vásárlások évi 20 százalékos növekedésével ez a különbség csak tovább növekszik.

Gyakorlatilag ez a felemás helyzet vezetett ahhoz a tervezethez, hogy az online vásárlásokat kollektíven forgalmi adó kötelesség tegyék minden államban. Az egyeztetések már folynak a kérdéssel kapcsolatban, de várhatóan 2009 előtt nem lehet semmilyen változásra számítani, így még az idei, és a jövő évi karácsonyt a jó cégtől rendelő vevők olcsóbban úszhatják meg...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 19:29