17 °C Budapest

Az önkormányzatok is az adózók sorsára jutnak, vége a jó világnak!

Pénzcentrum
2007. november 12. 08:45

Megrohamozhatják a bankokat az önkormányzatok a legújabb változások bevezetése előtt. A kormány ugyanis szigorítani készül a hitelfelvétel feltételeit, bár az ezzel kapcsolatos viták még mindig tartanak - írja a Napi Gazdaság.

A kormány benyújtotta az új közpénzügyi törvényjavaslatát, ami keretében módosulhat az alkotmány, és felállhat a Törvényhozási Költségvetési Hivatal. Újdonság a javaslatban, hogy reálértékben, vagyis az inflációval kiigazítva nem nőhetne az államadósság. Ez alól csak akkor lehetne kitérni, ha a kormány kétharmados többséggel szavazza meg.

Emellett a kormány módosítani akarja a kétharmados önkormányzati törvényt is, bár ezzel kapcsolatban még jelentős viták vannak a pártok között. Jelenleg az önkormányzatok a rövid lejáratú kötelezettségeikkel csökkentett saját bevételük 70 százalékáig adósodhatnak el, bár ez nem érvényes a likviditási hitelekre.

Az új szabályok szerint viszont a működés finanszírozására az önkormányzatok csak olyan hitelt vehetnének fel, amit az adott naptári évben vissza is kell fizetni. Emellett a fejlesztési célú éves kötelezettségvállalást a közigazgatási hivatalok végeznék a kincstár közreműködésével, és ha az önkormányzat a szabad forrásai 80 százalékán felül vesz fel hitelt, a kötelezettségvállalás semmisnek tekintendő, és akár bírósági kereset indítására is sor kerülhet.

A szigorodásra tekintettel valószínű, hogy az önkormányzatok még a javaslat elfogadása előtt "bevásárolhatnak", vagyis jelentős összegű hiteleket vehetnek fel, mivel a szigorú szabályozás csak a bevezetés utáni adósságra fog vonatkozni.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem