29 °C Budapest

Jövőre már a bevallásoddal is felajánlhatod

Pénzcentrum
2007. szeptember 18. 09:30

A tavalyi évben a lehetséges keret felét, körülbelül 14,3 milliárd forintot osztottak szét a magánszemélyek, a személyi-jövedelem adó 1 százalékáról való rendelkezéssel. De tovább növelhetik a felajánlási kedvet a terítéken lévő törvénymódosítással érvénybe lépő új intézkedések.

Így a tervek szerint jövő évtől már az adóbevallási nyomtatvány részét képezné a rendelkező nyilatkozat, melyet a adóbevallással együtt, az APEH-hez is be lehet majd küldeni, feltéve, hogy az adóbevalló közvetlenül juttatja el bevallását az adóhivatalhoz.

A benyújtási határidő is május 20-ra változna, ez jelentősen megkönnyítené mind az adózók, mind pedig a kedvezményezettek helyzetét. Emellett pontosabban meghatároznák azt is, hogy a felajánlást a civil szervezetek, egyházak mire költhetik.

Bár az idei évben 14 százalékkal növekedett a felajánlásra került összeg, arányaiban csökkenés tapasztalható: a lehetőséget kihasználó, 1,6 millió adóbevalló csak a felhasználható keret feléről döntött.

A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány igazgatója, Gelencsér Balázs a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a változások számukra is jót jelentenek, mert tisztázzák, hogy a civil szervezetek pontosan milyen célokra költhetik a pénzt, melyről az adóhatóság jelenleg sok esetben eléggé ellentmondásosan dönt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 12:59