Hogy is van ez? 2005-ben sok vállalkozás többet fizetett az APEH részére társasági adó címén, mint esetleg kellett volna. Milliókkal gazdagíthatjuk az adóhatóságot, ha nem figyelünk a nekünk járó adókedvezmények körére, vagy nem akarunk figyelni, mert ezek igénybevétele nélkül biztosan elkerülhető az APEH bírság.
Először is azt kell tisztáznunk, hogy miért is kell ezt az adónemet fizetnünk. Mindenkinek kell társasági adót fizetni, akinek vállalkozása van, függetlenül attól, hogy csak itthon, vagy külföldön is szerzi a bevételeit.
Az adófizetési kötelezettség a vállalkozások cégnyilvántartásba történő bejegyzése napján, vagy ha korábban kezdi meg tevékenységét, akkor az alapító okirat aláírása napján keletkezik, és a cégnyilvántartásból való törléskor szűnik meg. Az adó mértéke 10, illetve16% a jelenleg hatályos törvények szerint.
A 10 százalékos adókulcsot csak azok az adózók alkalmazhatják, akik az adóévben nem vettek igénybe adókedvezményt, és még néhány feltételnek megfelelnek, mint például annak, hogy az átlagos foglalkoztatottak létszáma legalább 1 legyen, illetve az adóévben átlagosan az alkalmazottaknak a minimálbér másfélszeresét fizették. A 10 százalékos adókulcs 5 millió forint nettó árbevételig érvényes.
Ez azt jelenti, hogy ha van egy vállalkozásom, ahol mondjuk két főt foglalkoztatok, és mind a kettőjüknek havi 200 ezer forint a fizetése, továbbá nem vettem igénybe az idén semmilyen adókedvezményt, akkor nettó 5 millió forint árbevétel után 10 százalék társasági adót kell csak fizetnem. A fennmaradó árbevétel után viszont már a 16 százalékot kell kifizetni.
Láthatjuk, hogy az adóalanyok köre nagyon jelentős Magyarországon, csak néhány kivétel van. Az Opten Informatikai Kft. cégtár adatbázisából megtudtuk, hogy a nettó 50 millió és 4 milliárd forint árbevétellel rendelkező 48,8 ezer vállalkozás közül közel 3200-an fizettek pontosan 16 százalék adót 2005-ben. Ebben eddig semmi érdekes nincs. Ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy a jelenleg hatályos törvényi keretek között bizonyos címen mindenki tudna igénybe venni valamilyen, akár kis összegű adókedvezményt, akkor ez a szám igenis jelentősnek minősül. Nem is beszélve arról, hogy nem lehet tudni, mekkora az az összeg, amelyet nem vettek igénybe adókedvezményként, vagy adóalap csökkentő tételként, és befizettek az APEH részére. Az adóhivatal persze nem igyekszik, hogy erre felhívja az adófizető gazdasági társaságok figyelmét.
A 2004 és 2005-ös évek adatai azokat a társaságokat figyelembe véve, amiknek nettó 50 millió és 4 milliárd forint között volt az éves árbevételük, a következőképpen alakult:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Forrás: Opten Kft. cégtár adatbázisa
Ebből is látszik, hogy növekszik azon vállalkozások száma, aki nem vesz igénybe semmilyen adó csökkentő tételt a társasági adó bevallása és befizetése során.
Ennek lehet az az oka, hogy sok könyvelő nincs pontosan tisztában azzal, hogy az adott vállalkozás, aminek a könyvelését végzik, milyen adókedvezményekre jogosult tevékenységéből adódóan. Sőt, sokszor az az álláspont érvényesül az adóbevallás kitöltése során, hogy a könyvelők bizonytalanságból adódóan inkább nem vesznek igénybe adókedvezményt, illetve adóalap csökkentő tételt a vállalkozás számára, mert így biztosan nem büntethet az APEH. De az is előfordulhat, hogy egyszerűen azért nem töltik ki az ide vonatkozó részt, mert bonyolult.
Adókedvezmények köre
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


