A wellingtoni egészségügyi kutatóintézet egyik professzora által készített tanulmány szerint azoknak az irodai alkalmazottak esetében, akik a hét minden napján hosszú órákat töltenek ülve egy számítógép képernyője szerint, számszerűsíthetően nagyobb a mélyvénás trombózis veszélye, mint egy hosszú légi út során.
A professzor azért készített tanulmányt az ülőmunkát végzők trombózissal szembeni fokozott érzékenységéről, mert felfigyelt arra, hogy a hozzá érkező páciensek közül minden harmadik irodai munkát végez.
A mélyvénás trombózis komoly következményekkel járhat, a fokozott veszélynek pedig azok vannak kitéve, akik napi 14 órát dolgoznak, és akár 3-4 órát is eltöltenek anélkül, hogy felállnának a gép elől. Ilyen körülmények között pedig leggyakrabban az IT ágazatban dolgozók és a call center munkatársak dolgoznak.
A jelenséget mindeddig "turista osztály szindrómának" nevezték, mivel a hosszú utazások során a szűk helyen az utasoknak nincs lehetősége arra, hogy kinyújtóztassák tagjaikat, ezentúl azonban lehetséges, hogy új nevet kap az életveszélyes betegség, melynek előfordulását az irodai alkalmazottak esetében csupán odafigyeléssel jelentősen csökkenteni lehetne.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







