A diplomás pályakezdők béréhez képest akár 20-40 százalékkal többet kereshetnek azok a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akiknek már legalább kétéves munkatapasztalatuk van - írja a Világgazdaság.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének felmérése szerint a diplomás pályakezdők átlagosan havi bruttó 114 ezer forinttal a Dél-Dunántúlon keresik a legkevesebbet, Közép-Magyarországon bruttó 195 ezerrel pedig a legtöbbet.
A cégek harmada tervez az idén kapacitásbővítő beruházást, amely miatt a vállalkozások kétharmada növeli majd a létszámát. Azonban a jelek szerint a kezdők kevésbé lesznek kapósak, mivel a megkérdezett cégek mindössze 13 százaléka toboroz az idén pályakezdőket.
Tóth István János, az MTA KTI főmunkatársa szerint a gazdasági szolgáltatások, az építő- és feldolgozóipar, valamint a kereskedelem és a szállásszolgáltatás lehetnek azok a területek, ahol a pályakezdőknek könnyebb dolga akad. A frissen végzettek közül főleg a gépészmérnökök, a kereskedelmi szervezők, a logisztikusok, a számviteli és kontrollingmunkatársak, az informatikusok, az üzletkötők, illetve a termelésirányítók lesznek kapósak a felmérés alapján.
Egyes szakmákban azonban egyenesen vadászniuk kell a cégeknel, ilyenek például a gépész-, villamosmérnöki, termelésirányítói és könyvelői posztok. Ennek oka, hogy a pályakezdők nem elég mobilak, nem beszélnek idegen nyelvet, és nincs meg az a minimumgyakorlat, amely miatt már megérné alkalmazni őket.
Leginkább a humánerőforrás-szervező friss diplomások ismereteivel, készségeivel elégedettek a megkérdezettek. Elismerést kaptak a cégektől az asszisztens, irodavezetői, a turisztikai és vendéglátóipari állásokra jelentkezők, valamint a pénzügyi, jogi, ügyviteli-szervezői szakon végzettek. Azonban a vegyész- és környezetvédelmi mérnökök, az adószakértők, a piackutatók, a termelésirányítók, a termelésirányítók tudását és készségeit bírálták a hazai vállalkozások.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Főleg a szakmai jártasság, az idegennyelv-tudás, valamint az írásos anyagok készítésének terén kritizálták a munkaadók a pályakezdőket. Az analitikus szemlélet a leggyengébb az ügyfélkapcsolati munkatársak, az üzletkötők esetében. Az önálló munkavégzést fejlesztenék a cégek a pénzügyesek esetében. A kereskedelmi szervezők, logisztikusok esetében a gyakorlaton kívül a szakmai, elméleti alapokat is hiányolják a vállalkozások. Elégedetlenek a szervezőkészséggel is. A cégek a közlekedésmérnökök esetében azt tartják fontosnak, hogy a precíz munkavégzés terén történjen fejlődés.
Ami érdekes, hogy a jogászok számítógépes ismeretei jóval fejlettebbek, mint amennyire az munkájukhoz fontos volna, s ugyanez a helyzet a mérnök üzletkötőknél a szakmai gyakorlati jártassággal.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








