15 °C Budapest

33 ezer új munkahely - nem félnek a megszorítástól

Pénzcentrum
2007. január 12. 08:30

A megszorító intézkedések hatásának szinte nyom sincs a Szociális és Munkaügy Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi Kamara közös felmérésben, amelynek tanúsága szerint a cégek 2007-ben egyebek mellett több mint 33 ezer munkahely teremtését tervezik a versenyszférában - írja a Napi.

A hatezer hazai vállalkozást felölelő felmérés szerint a még az idén beruházást tervező vállalatok aránya 25-ről 27 százalékra növekedett. Az MKK felméréséről az is kiderül, hogy míg a többségségi és tisztán külföldi tulajdonban lévő társaságok 42 százaléka tervez foglalkoztatásbővítést, addig a tisztán magyar tulajdonú vállalkozások csupán 24 százaléka számol ezzel a lehetőséggel.

Átlagot meghaladó, 2 százalék feletti igény jelentkezik a foglalkoztatás bővítésére a feldolgozóiparban, az idegenforgalom és a pénzügyi és gazdasági szolgáltatások terén. Ez alapján körülbelül 14 000 munkát kereső találhat állást a feldolgozóiparban.

A válaszadó cégek körülbelül 9 százaléka küzd tartós munkaerőhiánnyal, ám a jelentkező igény több mint 51 százalékban szakképzett és 32 százalékban szakképzetlen dolgozókra irányul, a pályakezdők esetében a kereslet visszaesésére kell számítani.

Az MKK elnöke, Parragh László szerint tovább erősödött a kettőség a magyar gazdaságban, míg a külföldi tulajdonban lévő társaságok egyre derűlátóbbak, addig a magyar kis- és középvállalkozások körében pesszimista hangulat uralkodik.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 30. 14:34
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem