30 °C Budapest

Hova mentik az adók elől bevételüket a cégek?

Pénzcentrum
2007. február 22. 09:30

Az európai országok közül elsősorban a kisebb méretűek igyekeznek minél több céget becsalogatni kedvező offshore szabályozásukkal: a versenyben élen jár Hollandia, Belgium, Svájc és Írország is, de már a nemrégiben csatlakozott Balti-államok is felismerték az offshore tevékenységben rejlő lehetőségeket - írja a Világgazdaság.

Hollandiában például majdnem 1200 nagyvállalat - köztük a Coca-Cola, az IKEA és a Nike - alapított holdingtársaságot, mivel a hollandiai kötvénykibocsátásból származó bevételek más országokba való utalásával meg tudja spórolni a forrás- és egyéb adókat. Ennél is nagyobb haszonnal kecsegtet, ha egy cég megvásárolja egy hollandiai postafiókcég részvényeit, így kerülve meg az hazai nyereség-adó szabályokat.

Belgiumban már a hetvenes években létrehozták azokat a koordinációs központokat, ahova a multinacionális cégek összpontosíthatják tőkéjüket, majd onnan osztva szét a világ különböző részeiben működő leányvállalatoknak, az egész konszern finanszírozását adómentesen lehet megoldani. Természetesen az EU igyekszik bezárni ezt a kiskaput, amely azonban 2010-ig még mindenképpen nyitva marad.

Európában talán Svájc a legismertebb adóparadicsom, ahol a vállalatok a kantonokkal kötött előnyös adóalkuk keretében akár 0 százalék közelére csökkenthetik nyereségadó-terheiket. Ha ugyanis a svájci központ rendelkezik a licenc és szabadalmi jogokkal, a többi országban található leánycégek felhasználási díjak formájában ide menthetik nyereségüket.

Emellett Írország és a 35 százalékos társasági adóval "büszkélkedő" Málta is kiskapukat tart nyitva az adó mérséklésére, Írországban például a külföldi vállalat, amelynek írországi leányvállalata felvásárolja a franciaországi központ vagyontárgyait, és egyúttal kötvényeket bocsát ki még a 12,5 százalékos társasági adónál is jobban jár.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Észtországban a tőketársaságok ki nem fizetett nyereségét tették adómentessé. Ez a megoldás olyannyira vonzónak bizonyult, hogy a lettek és litvánok is követték az észt példát.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 10. szerda
Margit, Gréta
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?