16 °C Budapest

Már most felfelé kellene korrigálni a költségvetési hiányprognózist

Pénzcentrum
2006. március 13. 10:38

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a fizikai szállítás időpontjában kell elszámolni hiánynövelő tényezőként a hadászati felszereléseket az Eurostat döntése szerint (március 9.). A hivatal állásfoglalása a magyar deficitadatokat is befolyásolja, ugyanis a Pénzügyminisztérium által az idei évre prognosztizált 6.1%-os GDP arányos deficitet a Gripen-gépek értéke nélkül számította a tárca. Veres János pénzügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a Gripen ellenértéket azért nem szerepeltetik a prognózisban, mert várják az Eurostat döntést. Most ez megszületett.

Az Eurostat 45 nemzeti intézmény (köztük az Európai Központi Bank) véleményét kérte ki az elszámolás technikájával kapcsolatban. A döntés értelmében a hadászati felszerelések, szolgáltatások értékét akkor kell hiánynövelő tényezőként elszámolni, amikor az szállításra illetve teljesítésre kerül. Nem meghatározó tehát, hogy a tényleges pénzügyi teljesítés ütemezése milyen.

Mivel a magyar Pénzügyminisztérium nem a fenti szemlélet szerint készítette prognózisát, ezért az idei és a jövő évi hivatalos becslések is felfelé korrigálódnak. Ezek mértéke évenként a GDP 0.3-0.3%-ra tehető a miniszter korábbi nyilatkozatai szerint.

A Pénzügyminisztérium egyelőre a KSH-val és az MNB-vel értelmezi a döntést, ezután kerülhet sor az említett korrekcióra. A PM sajtófőnöke a hírrel kapcsolatban 5%-os deficitet említett korrekció után, azonban ez feltételezi, hogy a 6.1%-os hiánynál 100%-os nyugdíjkorrekciót alkalmaznak (elméletileg 80% lehetne), valamint nem következik be túllépés a 6.1%-hoz képest. A nyugdíjkorrekció 100%-a idén 1.4%-ot tenne ki a GDP arányában.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem