11 °C Budapest

Közös gazdaságpolitikai nyilatkozat a Fidesz nélkül

Pénzcentrum
2005. augusztus 19. 09:32

Három párt írta alá a gazdaságpolitikai nyilatkozatot Közös gazdaságpolitikai nyilatkozatot írt alá három parlamenti párt a gazdasági miniszter kezdeményezésére. A Fidesz nem vett részt a nyilatkozat aláírásában. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a nyilatkozat kereteket adhat "az érdemi, okos vitához".

A miniszterelnök jelenlétében három parlamenti párt írta alá a Gazdasági Minisztérium által kezdeményezett közös gazdaságpolitikai nyilatkozatot. Kóka János gazdasági miniszter elmondta, hogy a megszületett dokumentum célja egy politikától független, egységes célkitűzés megfogalmazása volt. Az elmúlt két hónapban erről a gazdasági élet minden fontosabb szereplőjével egyeztettek. Az elfogadott célkitűzések a miniszter szerint hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gazdasági növekedés az elmúlt nyolc évben tapasztalt 4 százalék körüli átlagról 5 százalékra emelkedjen. Ezzel 12 éven belül a magyar gazdaság elérhetné azt a szintet, ahol jelenleg Ausztria tart - fogalmazott.

A 12 pontos nyilatkozatot Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor és Herényi Károly írta alá, a Fidesz nem vett részt az eseményen - írta a Magyarország.hu. Kóka János kijelentette, a kormány jövő heti ülésén várhatóan határozattervezetet nyújt be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy a három párt által aláírt alapelveket parlamenti döntés erősítse meg.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy olyan költségvetést fognak az idei évben teljesíteni és a következő évre előterjeszteni, amely okos egyensúlyt tud tartani két szempont között: hogy Magyarország lakossága mennyi adóval, illetve járulékkal kíván hozzájárulni a közöshöz, és hogyan lehet ebből közös céljainkat a legigazságosabban finanszírozni.

Az elfogadott nyilatkozat Herényi Károly (MDF) szerint egybeesik azokkal a célokkal, melyeket korábban Dávid Ibolya fogalmazott meg, mint a nemzeti minimum programja. A politikus szerint fontos, hogy bizonyos alapvető célok politikamentessé válhassanak.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

*************

A dokumentum aláírásának egyik fő jelentősége a kormánypártok és az MDF közeledése. A célok és prioritások kijelölése már korábban megtörtént, a kiszámítható gazdaságpolitika fontosságáról, a versenyképesség javításának szükségességéről eddig is sokat lehetett hallani.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 29. 20:58
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem