-4 °C Budapest

Román siker az adóreformban

Pénzcentrum
2005. augusztus 16. 10:45

Pozitívak az új román adórendszer első tapasztalatai a román pénzügyminisztérium megítélése szerint. A külföldi beruházások és a foglalkoztatás növekszenek.

A január-júliusi időszakban az egymillió dollárt meghaladó új külföldi működőtőke-beruházások 750 millió dollárt tettek ki, ami 19%-os növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Az új külföldi beruházások összesen 890 millió eurót értek az első félévben, ez 35 százalékos bővülés az egy évvel korábbhoz képest. Az MTI utal rá, hogy a növekedés annak ellenére volt ilyen intenzív, hogy tavaly nagy privatizációk is voltak. A minisztériumi közleményében a dinamikát az egységes adó vonzerejével magyarázza.

Az egységes adó hatására a minisztérium szerint javult az adófizetési kedv és nőtt az adózók számá is. Ez a gazdaság egy részének kifehérdeését jelentheti. Az első félévben a GDP 0.4 százalékának megfelelő többlet keletkezett az államháztartási mérlegben.

A munkanélküliség 5.5 százalékon áll, mely 1992 óta a legkisebb. Az első félév végéig 180 ezer új munkahely keletkezett, kétszer annyi, mint a tavalyi első félévben.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?