21 °C Budapest

Budapest a világ 25. legdrágább városa, térségi vezető szerep - miért kezeljük óvatosan az adatot?

Pénzcentrum
2005. június 21. 10:49

Budapest a 2005-ös, 144 várost magába foglaló rangsor alapján a világ 25. legdrágább városa a Mercer személyzeti tanácsadó cég tegnap megjelent jelentése szerint. Tavaly még csak a 34. helyen állt a magyar főváros. A mostani helyezés alapján Budapest a 10 új EU-tagállam fővárosai közül a legdrágábbnak számít. A New York-hoz képest kimutatott drágulás tavalyhoz képest közel 10%-pontot jelent, ami számottevőnek mondható. Az adatokat a dolláralapú számítás miatt azonban érdemes kicsit óvatosan kezelni.

Az idei rangsort továbbra is Tokió vezeti, melyet Oszaka, London és Moszkva követ. A jelentés külön kiemeli, hogy a kelet-közép-európai városok jelentős ugrást produkáltak az elmúlt egy év alatt a rangsorbeli helyezések terén, majd felhívja a figyelmet, hogy a devizaárfolyamok mozgásának ebben jelentős szerepe van.

A Mercer rangsora a világ legátfogóbb ilyen jellegű felmérése, melynek elkészítéséhez mintegy 200 tényezőt vesznek figyelembe, ilyenek pl. a lakhatási és közlekedési költségek, az élelmiszerek árai, a ruházkodás, a háztartási felszerelések vagy a szórakozás költségei. A költségindexeket elsősorban a multinacionális vállalatok, illetve a kormányok külföldi kiküldetésen dolgozó munkatársainak megfelelő szintű kompenzálására tudják használni (pl. napidíj megállapítása).

Budapest a 93.3%-os indexértékével a térség legdrágább városának számít, de valamennyi kelet-közép-európai ország javított tavalyi pozícióján a rangsorban. Varsó 49 (!) hellyel a 26.-ra, Prága 21 hellyel a 28.-ra, míg Pozsony 13 hellyel a 31.-re jött fel. Európa legolcsóbb városa Bukarest. A román főváros a New York-i megélhetési költségeknek mindössze a 71.4%-át teszi ki, mely a 103. helyet jelenti a rangsorban.

Érdemes megemlíteni, hogy a Mercer adatai szerint a magyar főváros több német nagyvárosnál is drágábbnak számít (pl. Frankfurt, München, Düsseldorf, Hamburg), és költségesebbnek számít, mint Los Angeles, vagy San Francisco.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alábbiakban - néhány várost kihagyva - látható a felmérés eredménye.

Érdemes végül azt is megnézni, hogy a forint/dollár kurzus hogyan alakult az elmúlt másfél évben. Az egy évvel ezelőtti felméréshez képest a forint becsléseink szerint legalább 6%-kal erősödött a zöldhasúhoz képest, így a közel 10%-os költségszint-emelkedés New York-hoz képest a külföldiek szemével nézve állja meg a helyét.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?