Egyre nagyobb a törés a magyar kormánykoalícióban, és ez napról napra növekszik - állapítja meg Lars Christensen, a Danske Bank elemzője. A parlament az ellenzék jelöltjét, Sólyom Lászlót választotta meg köztársasági elnöknek, mely egyértelmű jelét adja a kormánykoalíció egysége megbomlásának. Az egyetlen dolog, mely még összetartja az SZDSZ-t és az MSZP-t, az a FIDESZ-szel szembeni ellenszenv. Az események fontos bizonyítékát szolgálják annak, hogy a mostani kormány egy "nem kormányzó Kormány" elnevezéssel illethető, mely képtelen érdemi reformokra a választások előtt.
Sólyom László megválasztása önmagában nem jelent érdemi változást a magyar belpolitikában, ugyanis a köztársasági elnök intézménye Magyarországon viszonylag gyenge. Emiatt a direkt piaci hatás önmagában igen mérsékelt lenne. Ugyanakkor a koalíciós kormány egyfajta néma kacsává vált, mely képtelen olyan lépésekre, melyek a kormányzati pénzügyek rendbe hozását célozzák. Ez utóbbi már negatívan hat a piacokra.
A választás után Kuncze úgy nyilatkozott, hogy a koalíció fennmarad. Christensen szerint valószínű, hogy az SZDSZ a kormányban marad, de egyértelműen nőtt az együttműködés felbomlásának veszélye. Ezek tükrében nincs esély komolyabb reformokra, az egyensúlyi problémák tovább terhelhetik a magyar gazdaságot. A bank kedvezőtlenül ítéli meg a forint- és magyar kötvénypiaci befektetések kilátásait.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


