Az építőipari termelés volumene 2005 márciusában kiigazítatlan adatok szerint 4%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 5.3%-kal nőtt 2004 márciusához képest - közölte a KSH. A dinamika jelentősen visszaesett az első két hónaphoz képest. A termelés az év első három hónapjában 11.7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés márciusban 6%-kal maradt el az előző havi, kiugróan magas értéktől.
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épület és egyéb építmény építése márciusban 14.7%-kal, évkezdettől 16.2%-kal emelkedett. A növekedés továbbra is elsősorban út- és autópálya-építési munkáknak köszönhető.
Az épületgépészeti szerelés termelése márciusban 11.4%-kal csökkent, az év első három hónapjában viszont 11.8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A befejező építés termelése 5.2%-kal volt alacsonyabb a 2004. márciusinál. Az épületek építése 2005. márciusban 4.1%-kal esett vissza, az első három hónapban ezzel szemben 7.9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az egyéb építmények építésének bővülése márciusban is folytatódott, 21.4%-kal haladva meg az egy évvel korábbit, míg évkezdettől számítva a 18.5%-os volt a növekedés.
Az építőipari vállalkozások márciusban kötött szerződéseinek volumene 46.9%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére 25.1%-kal, az egyéb építmények építésére 74%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2004 márciusában. Az év első három hónapjában az építőipar vállalkozások összesen 2.9%-kal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. A hó végi szerződésállomány 74.3%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek szerződésállománya 19,9%-kal, az egyéb építményeké - elsősorban az autópálya- és autóút-építésekre 2004-ben megkötött nagy értékű szerződéseknek köszönhetően - 105.8%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
2004 márciusához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4.5%-kal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havinál 1%-kal voltak magasabbak.
![Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/02/1707925895-qZK29Xw6O_sm.jpg)
Egyre több a munkanélküli: de mik a kilátások? Erre számíthatnak a jövőben, akik nem találnak állást
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy...
![Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/01/1704811078-0qWyc4EVn_sm.jpg)
Őrjítő félelem lett úrrá a dolgozókon: emiatt féltik nagyon az állásukat, hamarosan kirúghatják őket
Az utóbbi években rendkívül fontossá vált a munkavállalóknak, hogy egy állás hosszú távon is biztosított legyen.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)